Leváltaná a washingtoni nagykövetet

2019. május 9., csütörtök, Belföld

Teodor Meleşcanu külügyminiszter tegnap bejelentette: javasolta Klaus Iohannis államfőnek, hogy váltsa le tisztségéből Geor­ge Maiort, Románia washingtoni nagykövetét.

Meleşcanu azzal indokolta döntését, hogy nem tesz jót a román–amerikai stratégiai partnerségi kapcsolatoknak az, hogy a parlament 2019. április 18-ai hivatalos dokumentuma szerint Maior személyes céljaira használta a Román Hírszerző Szolgálatot, ahogy az alkotmánybíróság január 16-ai döntése sem, amely szerint a Román Hírszerző Szolgálat és az ügyészségek közötti megállapodások súlyosan sértették az alapvető emberi szabadságokat és jogokat, illetve az ország érdekeit. Amikor arról kérdezték, hogy kit küldene Maior helyébe, Meleşcanu azt mondta: egyelőre várja az államfő döntését.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2019-05-09: Belföld - :

Tovább késik a bányászjárás pere

Visszaküldte a legfelsőbb bíróság a katonai ügyészséghez az 1990-es bányászjárás vádiratát, amelyben többek között Ion Iliescu volt államfőt emberiesség elleni bűncselekmény elkövetésével vádolták meg.
2019-05-09: Belföld - :

Elfogták Radu Mazărét

Őrizetbe vették tegnap a madagaszkári hatóságok Radu Mazăre volt konstancai polgármestert, miután az Interpolon keresztül a román hatóságok nemzetközi körözést kezdeményeztek ellene.