Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Elhalasztották az úz-völgyi román emlékmű avatását

2019. május 12., vasárnap, Belföld

Elhalasztotta Constantin Toma, Dormánfalva polgármestere az úzvölgyi katonai temető román parcellájának a május 17-re tervezett felavatását.

  • Fotó: MTI/Kátai Edit
    Fotó: MTI/Kátai Edit

Mint mondta, az emlékműavatás új időpontját később fogják kijelölni és nyilvánosságra hozni. A polgármester az európai parlamenti választások kampányára hivatkozott. Kijelentette: azt szeretné, hogy az esemény örömet okozzon mindenkinek, akinek hősi halottai nyugszanak a temetőben. Constantin Toma azt is közölte, hogy döntését sajtótájékoztatón jelentette be szombaton. A Dormánfalvi polgármesteri hivatal honlapján azonban még vasárnap is a május 17-re kijelölt emlékműavató meghívója jelent meg a főoldalon.

A polgármester azt követően döntött a halasztásról, hogy korábban a kulturális minisztérium arról tájékoztatta, az általa vezetett önkormányzat elmulasztotta a kérni a kulturális tárcának az emlékmű művészi koncepciójára vonatkozó jóváhagyását, ezért a törvény kihágásokra vonatkozó cikkelyének a hatálya alá esik. A minisztérium azt is közölte a polgármesterrel, hogy „a minisztériumi jóváhagyás hiányában nincsen törvényes lehetősége a köztéri emlékmű felavatására”.

Korábban a román Állami Építkezési Felügyelőség figyelmeztette Bákó megye prefektusát arra, hogy Dormánfalva polgármesteri hivatala törvénytelenül állította ki az úzvölgyi katonatemető román parcellájának a létrehozását lehetővé tevő építési engedélyt. A hatóság megállapította, hogy a dormánfalvi polgármesteri hivatal olyan dokumentáció alapján állította ki az építési engedélyt, amely nem bizonyította egyértelműen a terület fölötti tulajdonjogát. A hatóság felszólította Bákó megye prefektusát, hogy mérlegelje az építési engedély megtámadását a közigazgatási bíróságon. A közigazgatási per automatikusan felfüggesztené az építési engedély hatályát, és a jogerős ítéletig érvénytelenítené az okmányt.

Egy csíkszeredai rendezvényen Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ismét kitért az úzvölgyi helyzetre, és kijelentette: a hét során a román kormányfővel, a parlament két házának elnökével, a belügyminiszterrel és a kulturális miniszterrel is tárgyalt a Csíkszentmárton községhez tartozó temető illetéktelen átalakításáról. „A háborúkban elesett román katonák emlékének sem tesz jót, hogy a róluk megemlékező betonkeresztek alatt magyar katonák nyugszanak. Ez kegyeletsértés, ez elfogadhatatlan” -- idézte a politikust az RMDSZ szombati hírlevele. Kelemen Hunor a román hatóságokkal folytatott találkozókon és megbeszéléseken azt kérte: május 17-én ne szenteljék fel a román katonáknak emléket állító parcellát, és elmondta, a hatóságoknak felelősségük van az emléksértés megfékezésében.

A Transindex.ro portál pénteken a magyar hadisírok, katonai temetők, emlékművek gondozásával megbízott, a magyar Honvédelmi Minisztérium alá tartozó Honvédelmi Intézet és Múzeum (HM HIM) álláspontját is ismertette az úzvölgyi temetőátalakítás kérdésében. Ebből az derül ki, hogy a HM HIM már április 8-án felvette a kapcsolatot a román Védelmi Minisztérium illetékes osztályával, sérelmezte a hadisírok gondozására vonatkozó két ország közötti egyezmény megsértését, és kérte a munkálatok leállítását.

Mint ismert, Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki az első világháborús osztrák-magyar sírkertben, melyen félszáz beton keresztet és egy emlékművet állított fel, ezek felavatását május 17-re hirdette meg. Az úzvölgyi katonatemetőt Hargita megye legnagyobb és legjelentősebb első világháborús emlékhelyeként tartják számon. A temetőben 1994-ben második világháborús emlékművet is állítottak, melynél évről-évre augusztus 26-án tartanak nagyszabású megemlékezést. A Csíkszentmárton község leltárában szereplő temetőt az elmúlt években az önkormányzat forrásaiból, a magyar Honvédelmi Minisztérium és magánszemélyek adományaiból újították fel. A bekerített, székelykapuval ellátott emlékhelyen mintegy hatszáz fakeresztet állítottak. A román katonákra emlékeztető kereszteket részben a temető sétányára, részben a még meg nem jelölt magyar katonasírokra állították.

Úzvölgye közigazgatásilag a 33 kilométerre fekvő Csíkszentmártonhoz tartozik, de a 25 kilométerre fekvő Dormánfalvához esik közelebb. A településről 2017-ben költözött el az utolsó lakos.

Hozzászólások
Szavazás
Kire szavaz a május 26-i EP-választáson?










eredmények
szavazatok száma 534
szavazógép
2019-05-12: Sport - Miska Brigitta:

Négygólos vereség Hadnagy búcsúmérkőzésén (Labdarúgás, I. liga)

Az élvonalbeli labdarúgó bajnokság felsőházi rájátszásának 9. fordulója után biztossá vált, hogy a Sepsi OSK a hatodik helyen zárja második élvonalbeli idényét. A piros-fehérek szombaton, idénybeli utolsó hazai mérkőzésükön 5–1 arányban kikaptak a FCSB-től, így a szezon legsúlyosabb vereségét könyvelhették el Hadnagy Attila búcsúmeccsén.
2019-05-13: Szabadidő - Bokor Gábor:

Székely nyúl, a miénk

Haszonállat, házi kedvenc, tenyésztők féltve őrzött kincse. Fajtatisztán, kevert állományban, de a nyúl – mert erről a kedves állatról van szó – szinte minden háztájiban megtalálható, sőt, városon, tömbházakban is sokan tartanak tapsifülest. Nehéz dönteni a tartandó nyúl fajtáját illetően. Egyik törpe, másik óriás, rengeteg színváltozatban, arról nem is beszélve, hogy hozamuk tekintetében is nagy a változatosság. Utóbbi kritérium ugyancsak fontos, hiszen a természet törvénye, hogy a házi nyuszik előbb vagy utóbb a tepsiben fejezik be földi pályafutásukat, jobban mondva ugrándozásukat.