— Néhány esztendeje megdöbbentett, hogy a színház gazdaságilag teljesen ellehetetlenülő helyzete miatt néhány vezető színésszel együtt fontolgattátok, hogy éhségsztrájkba léptek.
— Ez lett volna az utolsó lehetőség, szerencsére nem került sor rá. A fő oka természetesen az volt, hogy fennállott a több mint tíz év alatt ,,összedédelgetett" társulat szétrobbantásának veszélye. Arra is gondoltam, hogy mondjuk tíz színésszel elmegyek, keresek egy másik társulatot, aztán dacból is maradtam, rájöttem, pocsékba megy így az a hatalmas energia, amelyet a társulatba, a színészek képzésébe öltem, tovább kell csinálni, már csak azért is, mert határozottan kezdett kialakulni valami…
— A színház munkáját mind a román, mind a magyarországi kritika, közönség és szakma észrevette, és lereagálta. Produkcióid, produkcióitok számtalan díjat sepertek be hazai és magyarországi fesztiválokon, az egyik meghatározó magyar színikritikus, Koltai Tamás több alkalommal is elismerően elemezte rendezéseidet, szólt társulatépítő munkádról, színészeid mozgáskultúrájáról, miközben itthon egyfolytában azzal bíráltak azok, akiktől a színház léte anyagilag függött, hogy a közönség mást akar, nem ezt akarja…Természetesnek véve, hogy ők a közönség, hogy is fejezzem ki magam: ,,hangja…" Én ’89 előtt is tagja voltam a színház művészeti tanácsának, ha akkor állandó ideológiai kifogásokkal jöttek, most a pénztől függ minden. Ez a megalázó kiszolgáltatottság mennyiben változott?
— Tény, hogy az utolsó két évben elindult egy folyamatos párbeszéd a minket finanszírozó polgármesteri hivatallal és városi tanáccsal. Ennek következményeként mertük megkockáztatni, a színház hatvanadik születésnapjának méltó megünnepléseként, egy igényes nemzetközi színházi fesztivál megrendezését. De erről később, most a színház gazdasági helyzetéről. Ma (augusztus 27-én, szerdán) kerül a kormány elé az a metodológiatervezet, amely működőképessé és érvényessé teszi a sokat vitatott új színházi törvényt, amelyet a tavaly ősszel fogadtak el. A törvény célja, hogy a színházi intézményeket megvédje a kultúrával nem éppen kompatibilis rohanó világban, oly módon rögzítve a színházban dolgozók jogait, jelentékenyen növelve eddig nevetségesen alacsony javadalmazásukat is, hogy a színház visszanyerhesse elveszített méltóságát. A törvény a mai színházakat is arra kényszeríti, hogy alkotó módon gondolják újra a színházak működtetésének feltételeit. A fizetések, és ez talán a legfontosabb, hangsúlyosan megnövekednek. Eddig a középátlag nyolcmillió régi lej körül mozgott...
— Ami arcpirítóan kevés.
— Ennek következtében egyszerűen elmentek az emberek, Péter Hilda Kolozsvárra, Szabó Tibor Szombathelyre szerződött, egy kiváló hangosító szakember Berlinbe ment… A mai világ, ha tetszik nekünk, ha nem, olyan szinten vált pénzcentrikussá, amivel számolni kell, nem lehet mindent a kétségtelenül sokakban meglévő elhívatottságtól várni. Színészek is mennek el, de jönnek is, viszont ha elmennek a szakemberek, világosítók, hangosítók, elektrotechnikusok, színpadi munkások, akkor komoly bajba kerülhetünk. Nélkülük nincs előadás. Ők pótolhatatlanok. A napokban beszélgethettem az új megyeitanács-elnökkel. Ha ők is támogatnának, ez bizonyos szempontból könnyítené a helyzetünket. A dolgok, mint megtudtam, összetettebbek, vannak megyei intézmények, például a könyvtár, a múzeum, amelyekből főként a város profitál, de a dolgok átgondolásával minden megoldható. Az új vezetők most az információbegyűjtés fázisában vannak, próbálják megismerni a helyzetet. Gazdaságilag helyzetünk a következő: az év elején — mivel nem volt elég a költségvetési támogatás — a negyedik évnegyedre szánt összeget is felhasználtuk. Másképp nem indulhatott volna el az új évad, egyszerűen képtelenek lettünk volna produkciókat létrehozni. Már akkor megígérték, hogy lesz költségvetés-kiegészítés. Most ezt várjuk.
Mit mutat a tükör, és mi van mögötte?
— Visszatérve az új vezetésre, nyitott emberek, remélhetőleg megértik hogy Sepsiszentgyörgy kitüntetően fontos kulturális helyzetben van, működik egy magyar s egy román színház, ha nehéz helyzetben is, de egy bábszínház, van a Háromszék együttes és a mozgásszínház, Szilágyi Zsolt és a Vox Humana, s akkor nem is beszéltünk a képzőművészekről, a múzeumról, a képtárról, az írókról. S az általad vezetett Tamási Áron Színház hazai és nemzetközi szakmai sikerei, a színház léte növelheti a város imidzsét, hírét, nevét a világban. Ez pedig minden szempontból fontos, fölértékeli a kultúra szerepét általában, a színház mint intézmény jelentőségét különösen.
Jelenet az Yvonne, burgundi hercegnőből – műsoron marad
— Épp a lassan meginduló párbeszéd miatt mertünk nekivágni a nemzetközi fesztivál előkészítésének, megszervezésének. Egy éve folyik a készülődés, őszről tavaszra csúszik át az idő rövidsége miatt, de sor kerül rá. Legalábbis azok után, hogy mind a megye, mind a város vezetősége vállalta, hogy komolyabb összeggel is támogatni fogja, a fesztivál lassan körvonalazódik. Reflex lenne a címe, ez nemzetközi szó, egyetlen nyelvre sem kell lefordítani, s jelzi azt is, hogy a színház mint élő intézmény reflexszerűen, érzékeny membránként reagál a valóságra, kiteljesítve a teátrum ősi feladatát, amit Shakespeare tükörtartásnak nevezett. A színház él, vannak reflexei. Ebből kiindulva a kelet-közép-európai térség, Lengyelország, Csehország, Magyarország és Románia színházainak legjobb előadásai közül válogatva, remélhetőleg a térség váltakozó állapotának megismerésére tehet kísérletet az a néző, aki végigüli az előadásokat. Lesz egy díszmeghívottunk is, Európa egyik legjobb színháza, a berlini Deutsches Theater… Ez a fesztivál Sepsiszentgyörgyöt a térség egyik fontos színházi centrumává varázsolhatja, biennálénak szánjuk, ez lesz az első, és képzőművészeti, zenei események is kísérik majd. A már tavaly elindított egyeztetések értelmében hármas szervezésben — megye, város, színház…
— Hamarosan kezdődik az új évad.
— Mielőtt elmondanám, mire számíthatnak a kedves nézők, még annyit, fontos lenne a bábszínház megmentése. A társulaton belül működő bábszínháznak nincsen külön jogi státusa, költségvetése. Igazában sántikál, noha létfontosságú feladatokat lát el. Nagyon lényeges lenne valamiképpen önállósítani. Mostanság már nem turnéznak annyit a bábszínházak, a gyerekek így egyszerűen nem járhatnak előadásokra. A bábszínház léte tehát a jövő szempontjából is nagyon fontos, hiszen már ott megkezdődik a közönségnevelés. Patetikusan: léte a jövő záloga. Az évadot egyébként Tamási Áron A csoda című, hat éve bemutatott előadásának felújításával kezdjük. Ezt követi októberben Csehov Sirálya a magyarországi Kiss Csaba rendezésében, majd a craiovai színház igazgatója, Mircea Cornişteanu rendezi Francis Weber Balfácánt vacsorára című komédiáját. Megvalósítva régi tervünket, decemberben a kézdivásárhelyi Vigadóban visszük színre Zakariás Zalán rendezésében a Figaró házasságát. Ezt Kézdivásárhely is támogatja. Ott is lesz a bemutató, itthon majd a stúdióban látható. Tavaszra két produkció készül, Török Viola rendezésében Shakespeare Szentivánéji álomja és rendezésemben Moliére A mizantrópja. A stúdióelőadások közül megemlíteném Pálffy Tibor készülő produkcióját, Beckett Az utolsó tekercsét. Felújítjuk A burgundi hercegnőt — a román színház Tamper 2 fesztiválján is ezzel veszünk részt —, Visky András Júliáját Ruszuly Éva előadásában és Bicskei Zsuzsa táncjátékát, az Apokrifot.
— Beszélgetésünket egy kétségbeesett akció, egy éhségsztrájk emlegetésével kezdtük. Most milyen a közérzeted?
— Amióta igazgató is vagyok, az állandó stressz, a színház bizonytalan helyzete miatt megbetegedtem, felment a vérnyomásom, főként azok a dolgok idegesítenek, amelyek nem teljesen tőlem függenek. Gyógyszereket szedek, hogy létezhessek. Amikor csak rendezek, érdekes módon nincsen semmi bajom, a szabadság alatt sem volt, ahogy visszajöttem, rögtön felment… Így megy ez… Reménykedem a fesztiválban, s abban, hogy végre megnyugodnak körülöttünk a kedélyek, és arra koncentrálhatunk, ami a legfontosabb, a színházra.
Kérdezett: BOGDÁN LÁSZLÓ
