Emlékszem, gyermekkorunkban, Homoródfürdőre gyalogolván, a régi római út köveit tapostuk, s ahol az idő, a természet még nem fedte el egészen, megcsodáltuk, hogy az egykori ,,via" alapozása jobb és szakszerűbb, mint az akkoriban épített köves utaké.

De a nosztalgiázás helyett térjünk vissza a jelenbe! Európai csatlakozás ide, vagy oda, Románia kontinensünk már integrálódott részén híres arról, hogy útjai, egész úthálózata korszerűtlen és csapnivalóan rossz, fölötte balesetveszélyes, lassú, autószomorító. Ez még inkább érvényes Erdély útjaira, s kiemelten igaz a székelyföldi úthálózatra.

Pedig köztudott, hogy a térségek, régiók felfejlesztésének első számú feltétele, záloga az úthálózat korszerűsége, a közlekedés és a szállítmányozás gyorsasága, civilizáltsága. Bolond ember az, aki cifra palotát épít egy pusztaság közepére anélkül, hogy valamilyen használható út vezetne oda...

A rendszerváltás óta már rengeteg ígéret hangzott el Románia korszerű úthálózatának kiépítésére, s külön is hetet-havat összehordtak a gyorsan megépítendő autósztrádáról, gyorsforgalmi utakról. Történt is ez-az (főleg a Regátban), de az igazán nagy tervek megvalósításának jószerével neki sem fogtak. Az ország egyetlen befejezett ,,autósztrádája" a Bukarest—Piteşti szakasz maradt, mely még az átkosban épült, s oly átkozottan rosszul, hogy máig is a ,,halál sztrádájának" nevezik. A másik nagy terv, a fővárost a tengerparttal összekötő ,,Napfény Útja" is félben-szerben, s a minap éppen elkészült szakaszán esett meg az évtized legnagyobb hazai közlekedési tömegbalesete, igaz, nem az útépítők hibájából. Egyszerűen a felelőtlenség és az emberi ostobaság okán. Bő füstöt eregető tarlótüzek miatt.

Szóval, ígérgetés bőven van, s ezek közül a legfellengzősebb a sokat emlegetett észak-erdélyi autópálya álma, ami előttünk is csábosan lebeg, s a mi parlamenti képviselőink egy kicsit a saját érdemüknek is tekintik, hogy egyáltalán hozzáfogtak, s a román állam egyezségre jutott az amerikai Bechtel céggel a Bors—Brassó sztráda megépítéséről. Csakhogy az álomból itt is rémálom lett gyorsan, mert már az első tétova kapavágások után kiderült, hogy legalább háromszorosába fog kerülni a tervezettnek. Ez pedig a nagyon távoli jövőbe tolhatja kivitelezését. Kiderült ugyanis — ó, egek! —, hogy Erdélyben hegyek és völgyek is vannak, s így sztrádát építeni csak bevágásokkal, viaduktokkal, sok-sok híddal lehet, nem alkalmazható a máréfalvi ,,módszer", ahol a jó atyánkfiai fékező talabort tesznek a szénásszekerek kerekeire, s úgy hozzák le a kóstot a hegyről...

Miniszterek jöttek és mentek a közlekedési tárca élén, bevezettek egy-egy adót, ígértek nagyokat, de az állapotok nagyjából a régiek maradtak. Kisebb-nagyobb foltozgatásokkal.