Erdélynek elege van abból, hogy Teleormanból vezessék. Moldva rátalált az európai irányra. A Dél pedig...
Nagyszeben. Kétezer ember várja az európai hivatalosságokat. A város csillog-villog, semmiben sem különbözik attól, amit Nyugaton lát az ember. Diszkrét biztonsági apparátus, ahogy a civilizált világban szokás.
Merkel, Macron, Iohannis, Timmermans – fürdőzés a tömegben; el vannak ragadtatva az emberek lelkesedésétől. Tíz létfontosságú döntés, többtucatnyi viszonyítási pont Európa jövője számára (a Nagyszebenben elfogadott nyilatkozat tíz pontja nem döntés, csak szándéknyilatkozat – a szerk.). A világ összes tévéje Nagyszebenre szegezi tekintetét. Igen, egy napra Nagyszeben az Európai Unió fővárosa, az a pont, ahol integráló filozófiákat lehet újraindítani.
Jászvásár (Iaşi). Néhány ezer ember. Nem jöttek, hanem hozták őket. A tévék választási kampánypénzt kaptak, és azt állítják, hogy negyvenezren voltak – valójában negyedakkora sem volt a tömeg. Többtucatnyi furgon, több száz csendőr, mindegyiknek ott van a derékszíján a könnygáz.
Dragnea úgy döntött, bemocskolja a nagyszebeni csúcstalálkozót.
Több száz busz, a polgármesterekkel az élen, cipelte a nagygyűlésre a tisztelt szociális segélyezetteket. Félnek Dragneától, úgy tűnik, tervet kell teljesíteniük – mint az ötévesnél. Újra elhozták a fúvószenekart, amelynek a pfujolást kellett elnyomnia.
Néhány száz méterrel odább szintén több ezer moldvai – a tüntetők. Ők is félnek, és szintén Dragneától – ez a rossz fogú osztályismétlő közelebb áll Isztambulhoz, mint Brüsszelhez. Megpróbálja újra a szocialista utánfutóhoz kötni Moldvát. Csakhogy a moldvaiak ebbe már nem mennek bele.
Két Románia van, mindkettő Dragneától fél.
Az egyik azt reméli, hogy az Európai Unió végül valahogy elrendezi itt, nálunk a dolgokat. A másik, ha morog, akkor is otthon morog, a feleségével, nehogy meghallja a polgármester úr és elvegye a szociális segélyt: szépen felmászik a buszra, elfogadja a szendvicsét, a vizes palackját és a százlejesét. Alamizsna.
Igen, Dragnea kettészakította Romániát. Odavitte a csendőreit, hogy az Európa-ellenességét őrizzék. Dăncilă Kolozsváron kóborolt, kemény pfujolások közepette. Ezek az utolsó vergődések.
Míg Iohannis megerősítette Nagyszeben, Erdély, végső soron Románia imázsát, Dragnea gúnyt űzött a moldvaiakból; nehezen hiszi el, hogy Moldva lakói szintén az Európai Unióba tartanak, autópályákat, iskolákat és közpolitikákat akarnak. Dragnea a régi recepttel próbálkozik – csakhogy ez most már nem működik.
Erdély és a Bánság mindig is Európa-párti régió volt.
Másképp néznek ki, nemcsak az építészetet örökölték egy birodalomtól, de annak történelmét, mentalitását is. A beruházók azért jönnek ide, mert egy óra alatt a magyar autópályákon vannak, és onnan gyorsan el lehet jutni Nyugatra.
A Dél az uniótól elszakadtnak és integrálatlannak tűnik – ennyire voltak képesek az ottani politikusok. A legszegényebb térségekben találhatóak a leggazdagabb és legbefolyásosabb kiskirályok is. Ha az ember megnézi a nagyszájú Olguţa (Lia Olguţa Vasilescu – a szerk.) Dolj megyéjét, segélyezettek tömegeit látja ott is.
Ha elmegyünk a videlei üresfejű hölgy Teleormanjába, ott is a segélyezettek tömegeit látjuk. A Dél egy óriási bazár lett, adják-veszik az embereket – mint a beszélő krumplikat. Igen, a Délről van szó, arról a régióról, amely királyul élhetne csak a földből – mert az ottani emberek talán az unió legkövérebb földjét kapták ajándékba, a politikusok viszont egy rakás trágyát csináltak belőle.
Moldva középen van. Az Európai Unió legszegényebb régiója.
De kulturális oázis is, az a vagány kivétel, amely az egyetemes kultúrába rögzít bennünket.
Moldvát százötven éve állandóan földbe döngölik – mintha sorba állna egy modernitási igazolványért és senki sem törődne vele. Most Nyugatra tartana, autópályákat akar. Ide jött Dragnea helyreállítani az ideológiai libidóját; Ștefan cel Marét említi és hazafiságról beszél, mintha felesége falujában osztogatna sört a fuvarosoknak.
Békéről beszél sokat, de mintha a kulisszák mögött háborút készítene elő.
Jól-rosszul, Erdély is, Munténia is, Moldova is elsántikált Nyugat felé.
Most minden szétszakadt.
Van Erdély, mely nem tűri az egyes pészédések által megálmodott roExites erőlködéseket, Erdélynek elege van abból, hogy Teleormanból vezessék; van a saját, Európa-párti hangjára rátaláló Moldva, és van még a Dél, amelyet újra fognak indítani, ha a bukarestiek elfoglalják a Győzelem (Victoriei) teret – és ez, az Európa-pártiság Dragnea bandájának legnagyobb félelme. Ezért próbálja szembeállítani Nagyszebent Jászvásárral, Erdélyt Moldvával.
Ez az ember botrányt akar, mint a török szappanoperákban. Riadóállapotot, mert akkor már senki sem számolja a csendőrök által okozott kék foltokat, sebeket, sem a könnygázgránátokat. Maga után cipeli a régi pereméseket (PRM = Nagy-Románia Párt – a szerk.), Olguţát és a kopaszt (Codrin Ştefănescu – a szerk.), hogy jöjjenek, mint a táncoló medvére, a rájuk hasonlító emberek. Állítólag Brüsszelben igazságtalanul bántak Romániával, ők majd helyreállítják a becsületét.
A május 26-i szavazás nem az Európai Unióról szól, hanem arról, amivé mi leszünk. Isztambulról és Brüsszelről. Analfabétákról és a gyermekeiket különórákra cipelő emberekről; az adókból élőkről és az adózókról – vagyis mindarról, amiről 1989 decemberében azt hittük, hogy egy ragyás púp.
(Newsweek / Főtér)
