Több mint 250 felső-háromszéki cserkész részvételével tartották meg szombaton Kézdivásárhelyen az ötödik nagy cserkésznapot. A Kicsid Gábor Sportcsarnokban a kézdivásárhelyi 34. számú Gábor Áron Cserkészcsapat által szervezett rendezvényt idéntől Cserkészolimpiának keresztelték el.
Kerekes László, a Boldog Özséb római katolikus templom plébánosa, cserkészparancsnok elmondta: immár ötödik éve, hogy az általa vezetett cserkészcsapat megszervezi a nagy cserkésznapot, amelynek előzményeként biztatták a kézdiszéki cserkészcsapatokat, szervezzenek egy-egy közös eseményt, amelyre a többi csapatot is meghívják. Így Torján az Erzsébet bált, Kézdiszentléleken a húsvéti bált, Kézdialmáson a farsangi bált, Gelencén pedig a szüreti bált mutatták be, Bereck és Ozsdola a következőkben szervezi meg a rendezvényt. Idén a kovásznai cserkészcsapat is bekapcsolódott a nagy cserkésztalálkozóba.
A cserkészparancsnok azt is elmondta, hogy Háromszék cserkészkörzet Brassót és Sepsiszentgyörgyöt is magában foglalja, de a távolság miatt csak felső-háromszékiekre szorítkoztak. Azt is megtudtuk, hogy azért cserkészolimpia, mert a programban stafétajátékok és különféle vetélkedők szerepelnek. A rendezvény célja – hangsúlyozta a cserkészparancsnok –, hogy megerősítsék egymást a cserkészéletben és találkozzanak egymással.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.