Elutasította tegnap az alkotmánybíróság Klaus Iohannis államfő óvását, amelyet a 2001/215-ös helyi közigazgatási törvényt kiegészítő és módosító jogszabály ellen nyújtott be.
Az államfő beadványában többek között azt kifogásolta, hogy elfogadásakor sérült a kétkamarás parlament elve, a képviselőház ugyanis – döntő házként – olyan előírásokat fogadott el, amelyeket a tervezetet első házként tárgyaló szenátus nem vitatott meg. Az államfő elsősorban a helyi és megyei képviselő-testületek feloszlatásával kapcsolatos bizonyos előírások ellen emelt szót.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.