Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Irodalmi műsor miatt vizsgálódik a rendőrség

2019. május 22., szerda, Belföld

Vizsgálatot indított a rendőrség egy Székelyudvarhelyen tavaly októberben tartott Wass Albert irodalmi műsor miatt – közölte Sorbán Attila Örs, a Wass Albert-estek rendezvénysorozatot szervező Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület elnöke tegnap egy Csíkszeredában tartott sajtótájékoztatón.

  • Fotó: Székelyhon
    Fotó: Székelyhon

Az EMI a tájékoztatóról kiadott közleményében tudatta: a rendőrség azzal gyanúsítja a rendezvény fő szervezőjét, hogy a tavaly október 12-én tartott székelyudvarhelyi Wass-előadással megsértette a háborús bűnösök népszerűsítését tiltó 2002/31-es kormányrendeletet.

Az EMI közölte: a vizsgált rendezvényen a Pannonikum zenekar dalai és a könyvesboltokban Erdély-szerte szabadon árusított Wass Albert-könyvből választott versek voltak hallhatók. Az egyesület kinyilvánította: a Wass Albert-estek műsor a szülőföld és a nemzet szeretetét volt hivatott Wass Albert irodalmi munkásságán keresztül népszerűsíteni, a műsornak semmilyen más célja nem volt. Az EMI felidézte: az egyesület elnökét és alelnökét tavaly egyszer már kihallgatta a rendőrség ugyanebben az ügyben. Az egyesület közölte: a Beke–Szőcs-ügy után újabb megfélemlítési akciónak tekinti a rendőrségi eljárást. „Egy kulturális rendezvény ilyen szintű kiforgatása és megtámadása folytatása annak a magyarellenes hadjáratnak, amelyet a román állam évek óta folytat saját állampolgárival szemben” – áll az egyesület közleményében.

A gyergyószentmiklósi ügyészség 2013-ban gyergyószentmiklósi és gyergyócsomafalvi magyar értelmiségieket vizsgált ki Wass Alberthez kapcsolódó rendezvények szervezése miatt, de nem indított bűnvádi eljárást az érintettek ellen.

Hozzászólások
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás első fordulójában?











eredmények
szavazatok száma 305
szavazógép
2019-05-22: Világfigyelő - :

Megzavarták a katalán és baszk képviselők eskütételét (Megalakult az új spanyol parlament)

Megalakult tegnap Spanyolország sorrendben tizenharmadik demokratikusan választott parlamentje, amelynek tagjai az április végén tartott választásokon szereztek mandátumot. A katalán és baszk képviselők eskütételét zajkeltéssel, a padok csapkodásával zavarták meg és tették szinte teljesen érthetetlenné más pártok honatyái. A dübörgő zaj minden olyan esetben felhangzott az ülésteremben, amikor egy-egy képviselő nem spanyolul, hanem egy másik, az országban hivatalosnak számító nyelven mondta el fogadalmát.
2019-05-22: Belföld - :

Az elnökválasztásra készül az SZDP

Az európai parlamenti választások lezárása után, vasárnap este fogja megnevezni a Szociáldemokrata Párt (SZDP), hogy kit indít az év végi elnökválasztáson – jelentette be Liviu Dragnea, a párt elnöke.