Király Gábor, az OTP Bank Ligából búcsúzó Haladás kapusa saját honlapján jelentette be, hogy befejezi profi pályafutását.
A válogatott rekordere 1998 és 2016 között 108 alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban, kulcsembere volt a 2016-ban Európa-bajnokságon szereplő együttesnek. Mi több, a legidősebb pályára lépő a kontinenstornák történetében (40 év 71 nap). Háromszor választották meg az év magyar labdarúgójának, 1998-ban a Bundesliga legjobb kapusa lett, a Premier League-ben 2005-ben második lett a szavazáson.
Király Szombathelyen kezdte pályafutását, 1993-ban mutatkozott be a felnőttcsapatban. A Haladásból 1997-ben került a Herthába. Berlinben 252 mérkőzésen állt a kapuban, többek között a Bajnokok Ligájában is. Hét év után igazolt Angliába, a Crystal Palace együtteséhez, később kölcsönben a West Ham és az Aston Villa, majd a másodosztályú Burnley csapatánál húzott le két évet 2007 és 2009 között. Innen visszatért Németországba, és 2014-ig az 1860 München kapusa volt, ahonnan ismét Londonba, a Fulhamhez vezetett az útja. 2016-ban hazatért Magyarországra és a nevelőegyüttesében védett. A Haladásnál végül keserűre sikerült az utolsó éve.
Király Gábor privát oldalán személyes hangvételű közleményben jelentette be visszavonulását. „26 éven keresztül 882 mérkőzésen reflektorfényben voltam a labdarúgás színpadán, most meg a színfalak mögül szeretném nézni, hogy milyen az élet...” – búcsúzott.
Legnagyobb sikerei: kétszeres Német Ligakupa-győztes (2001, 2002), Német Kupa-döntős (2009), ötszörös Magyar Aranylabda-díjas (1998, 1999, 2000, 2001, 2015), az év legjobb magyar labdarúgója (1998, 2015), a Bundesliga legjobb kapusa (1998/99), Grosics Gyula-díjas (2012).