Újból pontos lesz a zágoni toronyóra

2019. május 24., péntek, Közélet

Újból a pontos időt mutatja majd a zágoni református templom toronyórája. Az időmérő két éve nem működik, de most a helyi községháza és a megyeháza által kiírt pályázatokon elnyert pénznek köszönhetően tudják finanszírozni a javítását, korszerűsítését – tudtuk meg Dezső Tibor Attila zágoni lelkipásztortól.

  • Csalafinta órát szereltek egykor a templomtoronyba. A szerző felvétele
    Csalafinta órát szereltek egykor a templomtoronyba. A szerző felvétele

A Zágon központjában lévő toronyóra mechanikus szerkezetét évekkel ezelőtt elektronikusra cserélték, de a berendezés azóta elavult. A tervbe vett javítás során a legmodernebb, GPS-vezérlésű óraművet fognak felszerelni. A beavatkozásnak kívülről nem lesz nyoma, az óra számlapja a régi formájában marad a toronyfalon.

A munkálat során automatizálják a harangozást is, az elektromos rendszer gombnyomásra fogja megkondítani a harangokat. A régi, köteles húzórendszert is meghagyják, így az automata rendszer meghibásodása esetén is lehet majd harangozni – részletezte a lelkipásztor. Mindkét munkálatot egy Brassó megyei cég végzi – a vállalat hasonló beavatkozásokra szakosodott, az egész országban foglalkozik toronyórákkal, harangozórendszerekkel.

A kántori lak felújítására is pályázaton szeretnének vissza nem térítendő támogatást elnyerni, a kormány finanszírozására számítanak – folytatta a terveket Dezső Tibor Attila. Első lépésben a vakolatot távolítják el a régi épületről, akkor derül ki, milyen mértékben károsodott a falak faanyaga. A tető fedésének felújítását is el akarják végezni.

Folyamatban a parókia felújítása is, erre a munkára a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez benyújtott pályázaton nyertek finanszírozást. A templom orgonájának renoválását ugyancsak szem előtt tartják, erre keresik még a finanszírozási lehetőséget. Tavaly a református templom tetejét fedték újra, nyílászárókat cseréltek, a cintermeket is renoválták, a templom várkertje is nemrég újult meg – tudtuk meg a lelkésztől.

A református templom tornyán lévő óra nem akármilyen időmérő szerkezet, csak a beavatottak tudják leolvasni róla a pontos időt. Egykoron, mikor a zágoni közösség elhatározta, hogy órát szereltet a toronyba, a templom előtti piactéren kereskedő vásárosok anyagi támogatását is kérte – hiszen mindannyiuk érdeke volt, hogy tájékozódhassanak az idő felől. Az idegenből érkezettek azonban nem voltak hajlandók bepótolni az óraépítésbe. Ezért úgy döntöttek a zágoniak, hogy olyan órát szereltetnek, amit nem mindenki tud leolvasni. Arra kérték az órásmestert, hogy az órán a kisebbik mánus mutassa a percet, a nagyobbik az órát – épp fordítva, mint egy „rendes” óra esetében –, és ez azóta is így maradt. Legalábbis így tartja a szájhagyomány.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1498
szavazógép
2019-05-24: Közélet - Hecser László:

Elmarasztalták a tanácstagot

Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) elmarasztalta Kanyó István gidófalvi önkormányzati képviselőt. Az RMDSZ színeiben megválasztott tanácstag még nem döntötte el, hogy fellebbez-e a döntés ellen.
2019-05-24: Belföld - :

Választás előtt bőkezű a kormány

Több népszerű program elfogadásáról, illetve elindításáról döntött tegnapi ülésén a kormány, valamint ugyancsak tegnapra időzítették annak az uniós projektnek az aláírását is, mely pénzforráshoz juttatja a fogyatékkal élőket.