Lemondott kolozsvári önkormányzati képviselői mandátumáról Horváth Anna, a város korábbi alpolgármestere, miután szerdán két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte és politikai jogainak gyakorlásától is eltiltotta a legfelsőbb bíróság.
Horváth Anna írásban nyújtotta be lemondását, és nem vett részt a kolozsvári önkormányzati testület tegnapi ülésén. Emil Boc polgármester az ülésen elmondta: nem kommentálta és ezután sem fogja kommentálni a legfelsőbb bíróság jogerős ítéleteit, de tartozik azzal, hogy nyilvánosan mondjon köszönetet azért a munkáért, amelyet Horváth Anna tett a kolozsvári közösségért. A polgármester a Horváth Anna által felvetett gondolatokért és az általa kezdeményezett és fenntartott közpolitikákért mondott köszönetet. Oláh Emese alpolgármester – aki Horváth Anna helyét vette át a hivatalban – az RMDSZ-frakció nevében jelentette ki, hogy Horváth Anna nagymértékben hozzájárult a város fejlesztéséhez, és személyét ma is nagyra értékelik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.