Tanítási szünet lesz valamennyi oktatási intézményben május 31-én, Ferenc pápa látogatása napján Bukarestben, az azt megelőző napra pedig részleges oktatási szünetet rendeltek el. A döntést a főpolgármesteri hivatal operatív törzse hozta meg tegnap a rendőrség javaslatára.
Ferenc pápa bukaresti programja a Cotroceni-palotában kezdődik, ahol Klaus Iohannis államfő fogadja. Az egyházfő ugyanott találkozik Viorica Dăncilă miniszterelnökkel, illetve a civil társadalom képviselőivel és a diplomáciai testület tagjaival. Délután Dániel ortodox pátriárkával találkozik zárt ajtók mögött, majd beszédet mond az ortodox egyház állandó zsinata előtt. Ferenc pápa és Dániel pátriárka közös imán vesz részt a még befejezetlen, de tavaly decemberben már felszentelt ortodox székesegyházban, a Nemzet Megváltása katedrálisban, majd a pápa szentmisét mutat be a bukaresti Szent József római katolikus székesegyházban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.