Kölcsey Ferenc-emlékházat avattak szombaton Sződemeteren. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a sződemeteri református Lányegyházközség által szervezett rendezvényre több százan gyűltek össze Kölcsey Ferenc szülőfalujába, melynek ma mindössze 43 magyar lakosa van. A szabadban tartott hálaadó istentiszteleten Balog Zoltán lelkész, miniszterelnöki biztos hirdette az igét.
Az Isten Ádámnak és Káinnak feltett kérdéseit idézve arról beszélt, hogy hol a helyünk, és ki az, akiért felelősséget vállalunk. Kölcsey Ferenc gondolatait említette, hogy mindenkinek a saját körében kell világítania. Kölcsey ma is tanít bennünket, amikor idegen felelősségeket akarnak ránk aggatni, hogy ki mindenkit kell befogadni és szeretni, miközben nekünk a sajátjaink iránt van felelősségünk – fogalmazott. Balog Zoltán csodálatosnak tartotta, hogy amikor határok, véleménykülönbségek szaggatják szét a magyarságot, a Kölcsey által írt Himnusz, az Isten, áldd meg a magyart mindenkit egyesít, még a nem vallásosakat is.
Pakulár István lelkész elmondta: a Kölcsey-emlékház a költő dédnagyanyja által építtetett református templom szomszédságában épült fel. Földszintjén a Petőfi Irodalmi Múzeum rendezett be kiállítást, melynek egyik terme a szerzőt, másik a Himnuszt idézi. Az épület alagsorában 24 fő kiszolgálására alkalmas étkezdét, emeletén diákszállást alakítottak ki magyar állami támogatással.
Az eseményre Nagykárolyból Sződemeterre hozták azt az egyházi anyakönyvet, amelybe 1790. augusztus 9-én bevezették Kölcsey Ferenc megkeresztelését. A lelkész elmondta: a kiállítás berendezése volt a legfontosabb feladat, hiszen Sződemeter a világ minden tájáról vonzza a magyarokat, és most már van egy hely, ahol fogadni lehet őket, ahol Kölcsey emlékét lehet idézni. Hozzátette, egyelőre telefonos bejelentkezés alapján fogadják a vendégeket, de hamarosan kikerül az órarend is az emlékház ajtajára.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.