Tegnap délelőtt emléknapot tartottak báró Szentkereszty Stefánia (1842–1906) halálának 113. évfordulója alkalmából a kézdivásárhelyi 1. számú Közösségi Szolgáltatási Komplexum udvarán található Szentkereszty-kápolnában, ahol végakarata szerint örök nyugalomra helyezték Háromszék nagyasszonyát.
A zsúfolásig telt kápolnában Vargha Béla kézdi-orbaiszéki főesperes, a kantai Szentháromság római katolikus templom plébánosa celebrált megemlékező szentmisét. A kántori teendőket Fórika Balázs látta el.
A szentmise után Bálint Olga, a komplexum vezetője, a Szentkereszty Stephanie Egyesület elnöke méltatta a névadót, az Erzsébet Árvaleány Nevelőintézet (1873), a munkaképtelen személyek Stefánia Menedékháza (1874), az Oltáregylet (1876) és a Rudolf-kórház (1877) alapítóját, a város díszpolgárát, és köszönetet mondott mindazoknak, akik önzetlenül segítik és támogatják az intézményt.
Báró Szentkereszty Stefánia örök érvényű gondolatait, az utókorra hagyott üzeneteit Szávuly Dénes, Tokos Mária és Szász Veronika, a Szentkereszty Stephanie Lakásotthon gyermekei tolmácsolták. Ezután a jelenlevők közösen énekelték el az egyesület himnuszát, a Bojtorján együttes Összetartozunk című dalát, majd a bárónő 2014. május 23-án felavatott mellszobra előtt közös fényképet készítettek.
Az emléknap szeretetvendégséggel zárult.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.