Százakat alkalmaznának hetente

2019. május 29., szerda, Közélet

Háromszáz hivatalosan nyilvántartott munkanélkülit alkalmaztak az előző hónapban Kovászna megyében, az érintettek zöme a nehezen foglalkoztathatók körébe, illetve a 45 évesnél idősebb korosztályba tartozik.

  • Fotó: Albert Levente
    Fotó: Albert Levente

Áprilisban térségünkben 3,11 százalék volt a munkanélküliségi mutató, a szakhivatal közel 2700 álláskeresőt jegyzett megyeszerte, akik közül kevesebb mint 400-an jogosultak munkanélküli-segélyre. Sepsiszentgyörgyön és környékén 983, Baróton és térségé­ben 814, Kézdivásárhelyen 400, Kovásznán pedig 330 munkanélküliről tudnak. Kelemen Tibor munkaügyi igazgató szerint hetente több mint háromszáz szabad állást népszerűsítenek intézményük révén a munkaadók, és általában igénylik a tavaly jelentősen megemelt – 2250 lejes – bértámogatást is.

A baróti készruhagyár kérésére június 14-én munkaerőbörzét szerveznek az erdővidéki városban, Bibarcfalván pedig az inasképzést karolják fel, miután a településen működő borvíztöltő jelezte, palackozó munkásokra van szükségük gyártósori munkára. Korábban hét munkást, most újabb kilenc dolgozót képeznének ki a mintegy harminc főt foglalkoztató üzemben. Egy vállalkozó kérése nyomán Bodokon kertész- és tájépítő tanfolyam indítását tervezik, míg Orbaiszéken könyvelői, Baróton pedig elárusítói képzés kezdődik. (dvk)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2019-05-29: Közélet - Iochom István:

Felújítják Purcell János sírhelyét (Kézdivásárhely)

Múlt szombaton a Tegyünk Kézdiszékért civil tömörülés maroknyi önkéntese részben megtisztította a gaztól és a sűrű növényzettől a kézdivásárhelyi régi református temetőben az ír származású báró Purcell János ezredes (teljes nevén Johann Frenherr Purcell von Rorestown, született 1765-ben Vukováron, elhunyt Kézdivásárhelyen 1829-ben), a Székely Katonanevelde alapítója, a 15. (II. székely) határőrezred parancsnoka elhanyagolt téglafalú síremlékét.
2019-05-29: Közélet - Fekete Réka:

Egészségbiztosítás külföldön

A nyár és a szabadságolások közeledtével egyre többen érdeklődnek a külföldi egészségbiztosítási lehetőségek iránt, a diákoknak és egyetemistáknak pedig ebben az időszakban, legkésőbb tanév végéig kell beszerezniük a szükséges igazolásokat az ősztől induló, de már elnyert uniós ösztöndíjakhoz, programokhoz. A különböző kategóriákat érintő lehetőségekről Dragoș Tatut, a Kovászna Megyei Egészségbiztosítási Pénztár elnökét kérdeztük.