Hagyományos faművészeti oktatást, kerámia-, szobrászati, bútorfestési, népmese-, pásztorfurulya-oktatói foglalkozásokat működtet és népművészettel, hagyományos értékek megőrzésével, környezettudatossággal kapcsolatos foglalkozásokat kezdeményez a 2013 óta a kézdivásárhelyi Csiszár Dénes Faipari Tanműhely jogi háttereként működő Praetoria Egyesület, amelynek tevékenységéről, idei terveiről Taierling Péter Ferenc elnöktől érdeklődtünk.
Az említett tevékenységeken kívül a civil szervezet fiataloknak, gyermekeknek és családoknak szervez kirándulásokat, műhely- és múzeumlátogatásokat – mondta. Általános célnak mondható a székely hagyományos értékek éltetése azáltal, hogy a helyi közösség, főként a fiatal korosztály a modern technológia fejlődésével járó zsúfoltságban is megismerje a székely-magyar hagyományokat, művészeteket, mesterségeket.
Civil szervezetként különböző helyi, külföldi és más civil egyesületekkel, valamint szakemberekkel dolgozik együtt. Idén egy Erasmus+ ifjúsági csereprogram lehetőségeivel élve nyári tábort szerveznek június végén helyi, magyarországi és finn fiatalok számára. Néhány helyre még lehet jelentkezni. A tábor fő célja az Európa országait összekötő kultúrcsere és a fiatalok egymással való megismerkedése. Ugyanakkor a Csoóri Sándor Programban pályázatot nyertek népzenei foglalkozásra pásztorfurulya témakörben, amely által iskolások számára elérhetővé teszik ezt az ősi hangszert.
Tehetséggondozás a kézdivásárhelyi Csiszár Dénes Faipari Tanműhelyben elnevezéssel egy harmadik idei projektjük az Emberi Erőforrás Minisztériuma támogatásával valósul meg. Ez egy 60 órás egyéni tehetséggondozó program, amelyet tanulmányút és kiállítás egészít ki. A tanműhelyben István Sándor, Vetró András és André Csongor faragást, szobrászatot és kerámiát oktat a tanulóknak.
A felsoroltakon kívül az év folyamán több színes foglalkozásra és előadásra is készülnek. Jelenleg kézdivásárhelyi iskolákkal közösen dolgoznak egy kézművesprogram elindításán. Ugyanakkor faragni is lehet idén a tanműhelyben egy olyan hétvégi programsorozat révén, amelyet neves előadók tartanak az Erzsébet Teremben, amit műhelymunkák követnek majd. A természet elemei és a termékenység egy, a Bethlen Gábor Alap által támogatott program témakörei lesznek – tudtuk meg az egyesület vezetőjétől.