Sepsiszentgyörgy önkormányzata módosította költségvetését, ugyanis 1,5 millió lej többletbevételre számítanak a személyi jövedelemadóból. A pénzt főleg beruházásokra fordítják.
Leaszfaltoznak néhány Állomás negyedi utcát — Közép, Lendület, Nagy György —, útburkolatot újítanak fel a Szemerja negyedben — Hőközpont, Kis, Vasile Goldiş, Stadion utca —, szegélyköveket raknak a Táncsics Mihály utca járdájára, javítják a Stadion utca járdáját. Pluszpénzt fordítanak tömbházak hőszigetelésére, Sugásfürdő fejlesztésére, Szépmező vízellátására.
Ferencz Csaba önkormányzati képviselő jelezte, hogy a város kulturális infrastruktúrája elavult, azt fel kell újítani, s ebben együttműködhetne a tanács három frakciója. Ezzel egyetértett Valeriu Şerban tanácstag is, megtoldva azzal, hogy a városnak meg kellene vásárolnia a Szakszervezeti Művelődési Ház épületét, hisz nagy szükség van ekkora előadóteremre, ahol minden együttes, társulat elfér. A polgármester válaszában elmondta, igenis szükség van az épületre, de az lenne méltányos, ha ingyen kapnák meg, s jelezte, már folytatott tárgyalásokat e tekintetben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.