Azt hiszem, nem túlzok, ha kijelentem, egymást érik a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskolában a látogatócsoportok, hazaiak és külföldiek egyaránt. Ez egyrészt azzal magyarázható, hogy a Kós Károly-líceum beolvasztásával együtt ide kerültek azok a kapcsolatok is, amelyeket két évtizedes léte során ez a tanintézet kiépített, s ha kevesebb is lett a tanuló, az érdeklődők, a Székelyföldre kíváncsiak száma inkább növekedett, mint csökkent.
A magyarországi Határtalanul mozgalom keretében egyre többen érkeznek hozzánk, s a műszaki jellegű tanintézetek érthető módon a régi Kós helyett is elsősorban a Puskást keresik meg. Ám mostanság más egyéb is errefelé irányítja sok csoport érdeklődését. A Csáky Ernő által megálmodott, felgyűjtött és múzeummá nemesedett Távközlési Kismúzeum anyagának híre jóval túllépett a tanintézet kapuin és a városon, s egyre többen szakítanak időt arra, hogy valamiképp megtekinthessék a sok ezernyi eszközt, tárgyat felsorakoztató kiállítást, s egyáltalán nem túlzás, ha azt állítom, a gyűjtemény a megyeszékhely egyik leglátogatottabb helye lett. Nem csupán a Székelyföldről, de messzi vidékekről is beköszönnek kíváncsi nézelődők, s immár az országhatáron túlról is jönnek, érdeklődnek, visszatérnek sokan, mert nem tudnak betelni a sok, működőképes „ókori” darabbal.
Lám, pár nappal ezelőtt is igazi tudós társaság látogatta meg az iskolát és a kiállítást: Szentesről, Sepsiszentgyörgy testvérvárosából jöttek azzal a céllal, hogy szakemberekként, az ottani, illetve a szegedi, valamint az országos rokon intézmények képviseletében megerősítsék a Kismúzeummal lefektetett együttműködési megállapodást, újabb tárgyakkal gazdagítsák az egyébként egyáltalán nem szegényes tárlatot, s ha kell, szakemberekként támogatást nyújtsanak a meglévő anyag elrendezésében. A nyolc vendég mindegyike a távközlés, illetve az informatika megbecsült és elkötelezett gyakorlója, éppen ezért volt felemelő hallani tőlük a mi Kismúzeumunkkal kapcsolatos megtisztelő megállapításaikat. Szentesen működik a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány, küldöttségüket Tóth László elnök vezette. Ő volt korábban a szegedi Postaigazgatóság igazgatója, a Magyar Posta vezérigazgatóságának tagja.
A csoport tagjai voltak: Juhászné Pálnok Lenke, a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány Felügyelő Bizottságának tagja, közlekedésmérnök, Megyesi Józsefné, az alapítvány munkatársa, postaforgalmi mérnök, Urbán Gyöngyi muzeológus, a budapesti Postamúzeum megbízott igazgatóhelyettese, dr. Bohus Mihály, a szegedi Tudományegyetem Informatikai Tanszékének adjunktusa, a számítógép-hálózatok egyetemi doktora, programtervező matematikus, Labát Pál László, a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány műszaki felügyelője, az Invitel Távközlési cég átvitel-technikai műszerésze, dr. Lovászi József, a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány titkára, kiadványszerkesztő, könyvkiadó, kommunikációs szakember és Verók István, a szentesi postatörténeti kiállítás vezetője, műszaki szakoktató.
Ne tűnjék feleslegesnek ez a felsorolás, ugyanis ezzel is igazolni akarom, nem felesleges a mi Kismúzeumunk körüli mozgolódás, mert bizony nagy múzeum ez, sokrétűségével, változatosságával, gazdagságával a maga nemében páratlan talán még Közép-Európában is. Ezért is hangsúlyozták a vendég szakemberek, hogy az anyag egy részének más helyszínre tervezett költöztetése csakis akkor lesz, lehet sikeres és megnyugtató, ha a városközpont valamelyik impozáns épületében kap helyet. Annál is inkább, mert a gyűjtemény egyre „vastagodik”, s ha lehetőség kínálkozik, akár más rendeltetése is lehet, egy átfogó műszaki múzeum megteremtése. A „mentés” szándékával alakult meg nemrég a Székely Hírközlési Örökség Egyesület, amelynek tagjai felvállalták a gyűjtemény gondozásának feladatkörét.
Dr. Péter Sándor
