Miután az Árpádok kihaltak, a 13. század második felében fokozatosan erősödő bárói famíliák kihasználták a trónöröklésben támadt zűrzavart, és miközben más-más jelölteket – Vencelt, Ottót, illetve az 1301 óta Magyarországon tartózkodó Anjou Carobertót, azaz Károly Róbertet – támogattak, az ország egyes részein az uralkodónak megfelelő hatalomra tettek szert. A legjelentősebb oligarchák közé tartozott például a felvidéki önkényúr, Csák Máté, az erdélyi vajda, Kán László – aki odáig merészkedett, hogy Wittelsbach Ottót (ur. 1305–1307) elfogatta, majd magánál tartotta a Szent Koronát – vagy a Dunántúlt irányító Kőszegi Henrik, de jelentős területeket birtokoltak a horvát Subicsok, Frangepánok vagy a szerémségi Csák Ugrin is. Az Abák a Felvidék keleti felét tartották hatalmukban, a család feje, Amadé nádor pedig a kezdetektől fogva Károly Róbertet támogatta.

Károly Róbert apja, a nápolyi Martell Károly már 1290-ben bekapcsolódott a trónért folytatott küzdelembe, igényét pedig – 1295-ben bekövetkezett halála után – fia is fenntartotta, akit Magyarországon Csák Ugrin, a Babonics família, Aba Amadé és Bicskei Gergely prímás támogatott, míg külföldről a Habsburg család, VIII. Bonifác pápa, illetve II. Károly nápolyi király (ur. 1285–1309) segített. Károly Róbertet már 1301-ben megkoronázták Budán, de miután a Szent Koronát 1310-ig nem tudta megszerezni, a szokásjog értelmében hosszú ideig nem lehetett törvényes király.

Gentilis pápai követ révén V. Kelemen már 1307 őszétől biztosította Károly Róbert hatalmának megszilárdítását. Csák Máté 1308 során, a Pilisben tett hűségesküt az Anjou-királynak, viszont cserébe a tárnokmesteri tisztséget kérte. Károly Róbertnek tehát meg kellett fizetnie a hűség árát, ez azonban gyakran nem bizonyult tartósnak: Csák Máté például 1311-ben már fegyverrel tört a királyi székhely, Visegrád ellen, ezért az udvar Temesvárra, az ország déli sarkába menekült. Feltörekvő – nagyrészt köznemesi – támogatói segítségével Károly Róbert innen szervezte meg az oligarchák letörését, ennek a folyamatnak volt első állomása a rozgonyi győzelem.

1311 szeptemberében Aba Amadé felvidéki önkényúr Kassa városába érkezett, amelyet meg akart szerezni magának, ám ott a kiváltságaikat védő polgárok meggyilkolták. Károly Róbert – bár Amadé korábban őt támogatta – a vitában a város mellé állt, és Aba fiait megfosztotta minden hatalmuktól, mire ők Csák Mátétól kértek segítséget. A következő év nyaráig az oligarchák koalíciója – ami egyébként nem volt gyakori jelenség – jelentős sereget toborzott, Csák a Képes Krónika szerint 1700 katonát, zömmel zsoldosokat és familiárisait küldte el az Abákhoz. Károly Róbert seregének nagy részét köznemesi hívei alkották, de a számos rendházzal rendelkező johannita lovagok 1000 fős seregteste is a király oldalán harcolt. A csata előtt az uralkodó megostromolta az Abák sárosi várát, majd visszahúzódott a Szepességbe, ekkor csapataihoz az ottani polgárok is szép számban csatlakoztak.

Károly Róbert visszavonulása után az Abák úgy döntöttek, bosszút állnak Kassán, és a város kirablására indultak, a Tarcal bal partján fekvő Rozgony mellett azonban szembetalálták magukat a királyi seregekkel. A Balassa Demeter által vezetett lázadók fölényben érezték magukat az uralkodóval szemben, ezért megpróbálták egyetlen rohammal elsöpörni a Károly Róbert által személyesen vezetett erőket. A Krónika tanulsága szerint az öldöklő küzdelem a királyi zászló birtoklására irányult, melyet Csák Györke zászlótartó élete árán is védelmezni próbált. Az Abák végül megkaparintották Károly Róbert lobogóját, de a királyi sereg morálját ez nem törte meg, a király a Johannita Lovagok oldalán továbbra is kitartott a túlerő ellen. A csatát végül a kassai és szepesi polgárok frissen szerveződött serege döntötte el, amely váratlanul oldalba kapta az Abák erőit, ezzel pedig eldöntötte az ütközetet. A meglepő roham során életét vesztette a két Aba fiú, Dávid és Miklós is, a familiárisok zöme elmenekült a csatatérről, Károly Róbert pedig a diadal következményeként uralma alá hajtotta a család birtokait.

A rozgonyi csata utóbb több szempontból is sorsfordítónak bizonyult: egyfelől azért, mert Károly Róbert a győzelmet követően megkezdte a kiskirályok hatalmának fokozatos letörését, másfelől pedig azért, mert ez volt az első alkalom Magyarországon, hogy gyalogos hadak arattak győzelmet nehézlovasság ellenében, ami a hadászat fejlődésének jele volt. Bár familiárisain keresztül Csák Máté is vereséget szenvedett, a kudarc nem rendítette meg tekintélyét; az országot fegyverrel és alkuk sorával egyesítő Károly Róbertnek egészen a trencséni vezér haláláig – 1321-ig – kellett várnia élete fő politikai művének sikeres befejezésével.

Tarján M. Tamás (Rubiconline)