Adalékok egy színházi előadáshoz

2019. június 15., szombat, Közélet

Mit tehetnek a művészek, színészek a roma közösségért? – ezt a kérdést tette fel magának és kollégáinak Anna Maria Popa, a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház igazgatója egyik dokumentarista előadásuk kapcsán. Találtak egy lehetséges választ: az Emberek és krumplik című színdarabot hat városban mutatták be a roma közösségek tagjainak, ugyanott elbeszélgettek képviselőikkel, illetve Vargyasi Levente fotókat készített a helyi közösségekről. E képekből nyílt kiállítás csütörtök délután a sepsiszentgyörgyi Árkosi Kulturális Központban.

  • A gyergyói roma közösség tagjai. Fotó: Vargyasi Levente
    A gyergyói roma közösség tagjai. Fotó: Vargyasi Levente

A Radu Afrim által rendezett Emberek és krumplik című dokumentarista színházi előadás egy tragikus sepsiszentgyörgyi esetre épül: 2012. őszén kilenc, krumpliszedésből hazatérő napszámos vesztette életét egy autóbalesetben, mindannyian a megyeszékhelyi roma közösség tagjai voltak. Anna Maria Popa és társai az előadás kapcsán állították össze az Emberek és krumplik nevű projektjüket, amely lehetővé tette, hogy a színdarabot hat olyan romániai városban mutassák be, ahol roma közösség él. Emellett próbálták megismerni az ott élők gondjait, és a kiszállások alkalmával Vargyasi Levente pedig életterüket fotózta.

Az előadást Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Négyfaluban, Brassóban, Foksányban és Bákóban mutatták be, és a helybéli romák képviselőivel szóba állva azt tapasztalták, e településeken igen eltérő e közösségek életmódja. A legfejlettebb közösséget Bákóban találták, ott mindenféle szakmát űznek a romák, zenészeik pedig nagyon elismertek, míg a leginkább problémásak a foksányiak, ahol a város lakói két erőszakos klán rendszeres összecsapásaival szembesülnek. Ezen a helyszínen fotózni sem mertek, előadásukra egyetlen helybéli roma sem jött el. Máshol örömmel fogadták őket: a csíkszeredaiak nagyon szegények, a gyergyóiak azonban már jóval szervezettebbek, a négyfalusiak pedig a maguk 5900 fős lélekszámával a legkompaktabb városi közösséget jelentik, ez utóbbi településen 7 millió eurós uniós pályázattal szociális lakásokat építenek nekik. Megkérdezték a csíkszeredaiaktól, hogyan tudnának segíteni nekik abban, hogy életük szebb legyen, ők ingyenes tánctanfolyamot kértek, ősztől várhatóan ezt meg is szervezik nekik. Vargyasi Levente arról beszélt, mindenütt nagyon rövid idő alatt kellett fotóznia, a romák lakásaiba nem tudtak bemenni, és a legbarátságosabbak a brassóiak voltak.

Anna Maria Popa személyes indíttatásból dolgozott ezen a különleges projekten, és úgy véli, sokat számítana, ha mindenki tenne egy keveset a romákért. Mint mondta, az őrkőiek is szeretik ezt az előadást, még jegyet is vásároltak, hogy megtekintsék, mert ottani romák is játszanak benne, illetve megjelennek a filmre vett és levetített jeleneteken is. Utóbbiak szereplőit is támogatják, segítségükkel egyikük életmentő szívműtéten esett át, ez az eset nagyon megérintette, jegyezte meg az igazgató. Az Emberek és krumplik című előadást szeptember 30-án játsszák ismét, majd színházi fesztiválokon is részt vesznek vele.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2019-06-15: Máról holnapra - Farkas Réka:

Egyetemtemető

Miközben áll a bál az úzvölgyi temető átalakítása, visszaállamosítása miatt, és az RMDSZ hívó szavára, vezetőinek vezényletével százak vonultak a helyszínre, hogy testükkel védjék az egykori hősi halottak emlékét, addig az élők, mi, erdélyi magyarok egy újabb jelképes pofont kaptunk, tiltakozás nélkül.
2019-06-15: Belföld - :

Magyarellenesség mindenekelőtt

A magyarok és a szexuális kisebbségek voltak a gyűlöletbeszéd fő célpontjai 2018-ban Romániában – derül ki az ActiveWatch jelentéséből, amely azt is megjegyzi, hogy a másság mellett kiálló nyilvános megmozdulásokon egyre több személy vesz részt.