Nagy Pál, a tragikusan, 1979-ben csupán ötvenévesen elhunyt festő, grafikus, alkotó pedagógus műveiből nyílott kiállítás tegnap az Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK), és ha bárkinek úgy tűnnék, „személyes” okokból került sor erre az életmű-kiállításra (Nagy Pál az EMŰK vezetőjének, Vécsi Nagy Zoltánnak az édesapja), a tárlatot elnézve inkább az a kérdés fogalmazódhat meg: miért kellett ennyit várni e döbbenetesen gyönyörű anyag megmutatására?
Az emlékkiállítást Ujvárossy László képzőművész, Nagy Pál egykori tanítványa nyitotta meg. Stílusán át megközelítve, a nagy műveltségű emberről és a sokoldalú intellektuális alkotóról szólott elismeréssel, pedagógusi gyakorlatáról pedig elmondta, „nem hatalmi elvű oktatással tágította a diákok szemléleti horizontját”, hanem „játékos humorral vizuális gondolkodásra, a hamis dolgokkal és a divattal szembeni cinikus hozzáállásra nevelt”, de sokszor hangsúlyozta azt is, „a majdani művész felelősséggel tartozik nemzeti közösségének, embertársainak”. Ujvárossy szerint Nagy Pál vonzó egyéniségének titka tulajdonságaiban rejlett: hitelesség, humor, őszinteség, nyitottság, szenvedélyes akarat, kivételes igényesség, közösségének felemelési vágya, és nem utolsósorban a diktatúra idején való helytállása. Művészetét a környezete és az újítás iránti vonzalma határozta meg, így például kedvenc irányzatai tanulságait is saját környezetéhez kívánta igazítani. Azt szerette volna, „ha nemcsak a szakmának és a hozzáértő szemnek tetszik az általa alkotott szép, hanem minden művészetet kedvelő embernek”, emelte ki Ujvárossy László. Zárómozzanatként Pálffy Tibor és Kónya-Ütő Bence színművész Nagy Pál lehallgatási dossziéjára alapozott hangfelvétel-kollázst mutatott be.
