Dokumentumfilm-vetítések Sepsiszentgyörgyön
A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen, a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával felvidéki és délvidéki dokumentumfilmes műhelyek alkotását mutatja be Sepsiszentgyörgyön.
A Művészeti Karaván elnevezésű program célja délvidéki és felvidéki dokumentumfilmek bemutatása székelyföldi településeken. Június 20-án, csütörtökön 18 órától a Bod Péter Megyei Könyvtárban a következő alkotásokat tekinthetik meg az érdeklődők: „Ahonnan elindultam…” – Écsi Gyӧngyi – rendező: T. Nagy Imre, operatőr: Nagy István, vágó: ifj. Nagy Imre, zene: Écsi Gyӧngyi (Bódva-völgyi Stúdió, Szepsi), a készítés éve: 2017; A kamerás emberek – Siflis Zoltán dokumentumfilmje (Szabadka, Szerbia), operatőr: Raffai Csaba, effektvágó: Miskolci Rolland, 3D animáció: Nagy Attila, narrátorok: Balázspiri Zoltán, Erős László, producer: Szohár Ferenc, Cinemárt Kft., Budapest, gyártó: Nyitott Távlatok, Szabadka, a készítés éve 2017. Házigazda: Szonda Szabolcs könyvtárigazgató. A belépés ingyenes.
Zene
EGYETEMISTA DIÁKOK FELLÉPÉSE. Ma 19 órától az Árkosi Művelődési Központ Bástya Termében a Brassói Transilvania Tudományegyetem zenetagozatos diákjai lépnek fel: Péter Ervin (fuvola), Monica Raica (hegedű), Mircea Anghel (fagott), Cristian Elciu (klarinét). Zongorán kísér Liliana Iacobescu. Felkészítő tanárok: dr. Filip Ignác és dr. Elena Cristian. Műsoron: Devienne, Bruch, Bazzini, Mayr, Taktakishvili szerzeményei.
Mozi
A Művész mozi programja ma: 16.30-tól Pokémon – Pikachu, a detektív – amerikai kaland, vígjáték, román felirattal; 17 órától A művészet templomai – Van Gog: Búzamezők és borús égbolt között – olasz ismeretterjesztő film, magyar felirattal; 18.30-tól Mami – amerikai horror, magyarul beszélő; 18.45-től Parking – román romantikus dráma, románul beszélő; 20.30-tól Godzilla II. – A szörnyek királya – amerikai akció-kalandfilm, román felirattal; 21 órától Rocketman – angol zenés életrajzi dráma, román felirattal. Telefon: 0787 526 102, honlap: arta.cityplex.ro.
Ingyenes magyar állampolgársági ügyintézés
Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének munkatársai ma 16–17.30 óráig Nagyborosnyón a polgármesteri hivatalban fogadják az érdeklődőket. Az igénylőknek segítenek a magyar állampolgárság kérelmezésében, a gyermekek, házasságok és halálesetek anyakönyvezésében, a hadifogságban elvesztett szülők és élettársak után járó kárpótlás kérvényezésében, az útlevél igénylésében, regisztrációval, illetve anyasági és életkezdési támogatással kapcsolatos kérdésekben, és dossziék összeállításában is. A fordítás és az igazolványkép elkészítése díjmentes.
Röviden
TÜNTETÉS AZ ÚZVÖLGYI TEMETŐÉRT. Nincs hova tovább hátrálni! Az Erdélyi Magyar Néppárt tiltakozó megmozdulást szervez Csíkszeredában ma 18 órától a Szabadság téren, melyre a háromszéki, igazságunkért szót emelő polgárokat is várják. * Azok a kézdivásárhelyiek, akik részt szeretnének venni a tüntetésen, jelentkezzenek ma 14 óráig az EMNP-irodában, a 44. udvartér 1. szám alatt, a Márton Áron-szoborral szemben levő épület emeletén.
IVÓVÍZ. A Közüzemek Rt. tájékoztatja a fogyasztókat, hogy ma 8–11 óráig javítási munkálatok miatt felfüggeszti az ivóvíz-szolgáltatást Sepsiszentgyörgyön az Arany János utcában és a Benedek Elek Napközi Otthonban. A munkálatok befejezése után a szolgáltatott ivóvíz zavaros lehet.
LOMTALANÍTÁS ÉS ÜVEGGYŰJTÉS. Ma 13 órától Kézdiszentléleken, szerdán Kézdikőváron a háztartásban feleslegessé vált elektromos és elektronikai eszközöket, használt bútorokat, emellett szelektív hulladékot gyűjt a Tega. 5 kg leadott üvegért cserébe 0,5 liter Igazi Csíki Sört adnak (síküveget nem fogadnak el).
ÚJ PROGRAM A KÖNYVTÁRBAN.Mától szeptember 9-ig nyári nyitvatartási rend szerint látogatható a Bod Péter Megyei Könyvtár: kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken 10–17, szombaton 9–13 óráig állnak a közönség rendelkezésére. A Sport utcai fiókkönyvtár programja változatlan marad. Minden érdeklődőt friss olvasmányajánlattal várnak ebben az időszakban is.
MEGBESZÉLÉST tart ma 17 órakor a gyermekjogvédelem épületében a Sepsiszentgyörgyi Szívbetegek Egyesülete.
DÍSZÍTŐMŰVÉSZET. A sepsiszentgyörgyi Szorgos Kezek díszítőművészeti szakkör ma 15–18 óráig várja az érdeklődőket a belvárosi Szent József-plébánia könyvtárában (Kós Károly út 6. szám). Telefon: 0727 273 056.
MOZGÁSMŰVÉSZET. Sepsiszentgyörgyön a Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójában ma és csütörtökön 19 órától Ágó-gym – alakformáló fitnesz hölgyeknek. Telefon: 0722 233 774; facebook: @liveartdancestudio.
MÉRÉS. A Kovászna Megyei Vöröskereszt székházában (Sepsiszentgyörgy, Kós Károly út 7. szám) minden kedden 9–12 óráig lehet vérnyomást, vércukrot és koleszterint méretni.
TÁMOGATÓCSOPORT. Szenvedélybetegeket (alkohol-, játék- és drogfüggőséggel küzdőket) és hozzátartozóikat várják ma Sepsiszentgyörgyön 18 és 20 óra között a szemerjai református egyházközség könyvtártermébe. A teljes diszkréció garantált. Érdeklődni, jelentkezni a 0757 489 778-as vagy a 0267 351 716-os telefonszámon lehet.
TORNA. Az Ida Aerobik mai programja a sepsiszentgyörgyi uszodában: 18 órától aerobiktánc kisiskolásoknak, 19 órától stepaerobik. Telefon: 0722 243 234.
ASZTALITENISZKLUB. Sepsiszentgyörgyön, a Szemerja negyedbeli Topspinben edző irányításával hétfőtől péntekig asztaliteniszklub működik: 16–17 óráig kezdő gyermekeknek, 17–19 óráig haladó gyermekeknek, 19–22 óráig hobbijáték felnőtteknek. Szombaton és vasárnap 12–22 óráig szabad tevékenység. Érdeklődni a 0744 331 777-es telefonon lehet.
ÉVADZÁRÓ HUMORPINCE. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Pinceklubjában június 19-én, szerdán 18 órától várnak minden humorkedvelőt, kikapcsolódni vágyót.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Gróf Mikó Imre utca 4. szám alatti Farmacom (telefon: 0267 317 318, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); 8–12 és 16–20 óráig a Grigore Bălan tábornok út 1. szám alatti Richter (0267 351 025); Kézdivásárhelyen a Gábor Áron utcai Richter Gedeon gyógyszertár teljesít szolgálatot. Honlap: colegfarmcovasna.ro.
Rákos betegnek gyűjtenek
Váncsa Ferenc, az IMASA volt alkalmazottja megsegítésére fogtak össze barátai és hozzátartozói. A lábára keletkezett daganatot kell leoperálni a brassói Sf. Constantin Kórházban. Az operáció és a kezelés költségei meghaladják a család anyagi keretét, ezért segítséget kérnek azoktól, akik megtehetik ezt. Felesége, Váncsa Viorica bankszámlát nyitott a nevére a Transilvania Bankban. A lejes számla adatai: IBAN-kód: RO59BTRLRONCRT0502487501.
Katus Attila Kézdivásárhelyen
Az RMDSZ Kézdivásárhelyi Nőszervezetének meghívására Katus Attila magyarországi személyi edző, életmód-tanácsadó, világ- és Európa-bajnok sportoló, a KatusAktív Életmód program kidolgozója tart aerobikedzést és életmód-tanácsadást július 13-án, szombaton 11 órától a kézdivásárhelyi sportcsarnokban. A II. Fitt Nap belépőjegyeiből befolyó összeget a szervezők a Pro Pectus Egyesület által működtetett Oláh Attila nappali otthon részére ajánlják fel. Elővételben jegyet vásárolni az RMDSZ kézdivásárhelyi (Apafi Mihály utca 1. szám, telefon: 0721 297 540) és sepsiszentgyörgyi (Martinovics Ignác utca 2. szám, a Beör-palota első emelete, telefon: 0735 610 100) irodájában lehet hétfőtől csütörtökig 8–16, pénteken 8–14 óráig.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.