KézdivásárhelyMegújul a kantai iskola melléképülete

2019. június 18., kedd, Közélet

A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum B-épületének felújítási tervét ismertette kedden Bejan András iskolaigazgató, Puskás Bálint Zoltán volt alkotmánybíró, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány alelnöke és Mikes Zsigmond, a státus kuratóriumi tagja. A 339 éves iskola épületében tartott sajtótájékoztatón Puskás Bálint Zoltán azt is megemlítette, szerette volna, ha a pápalátogatás alkalmával az egyházi vagyon visszaszolgáltatásának a kérdését is szóba hozták volna, ám erre nem került sor.

  • A felújítás előtt álló iskolaépület. A szerző felvétele
    A felújítás előtt álló iskolaépület. A szerző felvétele

Bejan András iskolaigazgató bejelentette: a nagy múltú iskolában június 20-ával kezdődően újabb felújítási munkálat indul. Mint mondta, 2010-től a kantai középiskola épületeinek nagy része az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány tulajdonát képezik, 2013-ban sikerült a fő épület tetőszerkezetét kijavítani, felújítani és újracserepezni, és most, 2019 nyarán a B-épület következik. A státus és a városi önkormányzat közötti szerződés alapján az iskola 2010 óta minden évben egy bizonyos összeget kapott, kap az önkormányzattól, amit az iskola főjavítására tudnak fordítani. A munkálatra nyílt árverést hirdették és kivitelezőt is kaptak, a kivitelező cégnek a tatarozási munkálatot augusztus 20-ig kell befejeznie.

Puskás Bálint Zoltán, a státus alelnöke arról számolt be, hogy a nagy múltú iskola felújítása jó úton halad, jó a kapcsolat a státus, az iskola és az önkormányzat között. Az önkormányzattal aláírt szerződés értelmében a bérleti díj nagy részét javításokra fordítják. Három esztendő alatt összegyűlt egy olyan jelentős összeg, amiből el lehet végezni a melléképület tatarozását. Magyar jövőnket az biztosítja Erdélyben, ha megfelelő tanintézményeink vannak – mondotta, s jó példaként a csíkszeredai és székelyudvarhelyi státus tulajdonát képező iskolaépületeket említette, amelyeket sikerült teljes mértékben felújítani, most a kézdivásárhelyi iskolán a sor, hogy visszakapja egykori patináját.

A volt alkotmánybíró azt sem rejtette véka alá, hogy amióta visszaállamosították a Székely Mikó Kollégiumot, 43 visszaszolgáltatási kérésüket utasította el mind a visszaszolgáltatási bizottság, mind a bíróság. Nincs politikai akarat a magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatására, és ez a bírósági döntésekre is kihat.

Én azt szerettem volna, ha a pápalátogatás alkalmával az egyházi vagyon visszaszolgáltatásának a kérdése is szóba került volna, de erre nem került sor, ez a kérdés el van ejtve, saját magunkra vagyunk utalva, ezért nem látok pozitív jövőt a visszaszolgáltatások terén – hangsúlyozta Puskás Bálint Zoltán. Mikes Zsigmond elmondta: nemrég ünnepelték Erdélyben a 450 éves vallásszabadságot és hozzávetőlegesen ugyanehhez a dátumhoz köthető az Erdélyi Római Katolikus Státus kezdete, ami az egyházi vagyont kezelte, aminek köszönhetően fenn tudták tartani az egyházi intézményeket. A státusnak napjainkban nagyjából ugyanaz a hivatása mint 450 évvel ezelőtt volt – hangsúlyozta Mikes Zsigmond. Bejan András iskolaigazgató azt is elárulta, hogy következő lépésként a jövőre 440 éves iskola főépületének a külső meszelését és külső javítását tervezik.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2019-06-18: Sport - :

Fiatal kapust szerződtetett a Sepsi OSK (Labdarúgás)

A június 17. és 30. között Ausztriában edzőtáborozó Sepsi OSK újabb játékost jelentett be közösségi oldalán. A kolozsvári születésű Horațiu Moldovan három évre szóló szerződést írt alá a háromszéki klubbal, a 21 éves kapus a másodosztályban érdekelt Temesvári Ripensia együttesétől érkezett.
2019-06-19: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Díszbemutató és közönségtalálkozó
Ma 19 órától a sepsiszentgyörgyi Művész moziban díszbemutatóra kerül sor, amelyen a Napszállta című magyar játékfilmet vetítik. Rendezője Nemes Jeles László, a Saul fia Oscar-díjas játékfilm rendezője. A vetítés után beszélgetés lesz Vlad Ivanov színésszel, a film egyik főszereplőjével, akinek beszélgetőtársa Popa Anna Mária, az Andrei Muresanu Színház igazgatónője.