A múlt héten Craiován történt alvilági leszámolást követően a belügyminiszter a hét végére összehívta a megyei rendőr-főkapitányokat, és nyomatékosan meghagyta, teljesítsék a két évvel ezelőtti miniszteri rendeletet, mely a szervezett bűnözés és bűnbandák felszámolására irányult. Az eset kapcsán kérdeztük Corneliu Câmpeanut, a megyei rendőrség parancsnokát, hogyan is állunk Háromszéken e téren.
A főkapitány hangsúlyozta, a megyében nincs szervezett bűnözés, sem bandák. A két-három személy által elkövetett gazdasági bűncselekményeket nem lehet oda sorolni — tette hozzá. Természetesen, egyéni bűncselekmények, mint a lopás, erőszakos cselekmények, vannak, de ebben is országos szinten az utolsók között állunk.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.