Közel háromszáz szabad állásra vár jelentkezőket a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség, tevékenységük nyomán májusban mintegy kétszáz állástalannak sikerült elhelyezkednie. A munkaerő-hiány azonban továbbra is gond térségünkben, s akad olyan háromszéki vállalkozó, aki arra is hajlandó, hogy az unión kívüli országokból toborozzon dolgozókat.
Erről Kelemen Tibor intézményvezető számolt be havi sajtótájékoztatóján, példaként említve egy felső-háromszéki településen működő pékséget, mely a munkaügyi hivatalnál jelezte, nem uniós országból származó szakképzetlen munkásokat foglalkoztatna. Ehhez szükségük van a munkaerő-foglalkoztatási ügynökségtől egy olyan dokumentumra, ami igazolja, hogy az adott munkakörre nem talált helyben embert a cég. Csak ennek birtokában igényelhetnek az idegenrendészeti hatóságoktól munkavégzési engedélyt az unió határain kívülről érkező dolgozóknak. Kelemen megjegyezte: nagyobb cégek vezető beosztásba keresnek kollégákat, ám igényüket nem minden esetben tudja kielégíteni az ügynökség, így előfordul, hogy külföldről, unión kívüli államokból – Indiából, Pakisztánból – érkezik megfelelő képzettségű szakember.
Az igazgató hangsúlyozta, a munkaerő-hiány valós probléma. Csak ebben a hónapban 81 háromszéki állástalan – köztük 30 nő – utasította el a számára felajánlott munkahelyet, pedig ezzel azt kockáztatják, hogy a következő 12 hónapban nem vehetők nyilvántartásba álláskeresőként, s esetleg elveszítik a munkanélküli-segélyt. Ez a 400 lej körüli összeg olyan csekély, hogy egyre kevesebben gondolják úgy, hogy megéri kérvényezni a támogatást – hangzott el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.