Levélben értesítette Csíkszentmárton önkormányzatát a mojnesti kataszteri hivatal, hogy a Bákó megyei Dormánfalva tulajdonaként telekkönyvezték az úzvölgyi temetőt – adta hírül Hargita Megye Tanácsa. A telekkönyvezésre benyújtott kérésről is értesítették a csíkszentmártoniakat, s bár a Hargita megyeiek a rendelkezésre álló 15 nap alatt megtámadták azt, a telekkönyvezés mégis megtörtént. A törvényes lehetőségeket kihasználva ezt ismét megtámadja Csíkszentmárton önkormányzata, a következő lépés pedig a perbe hívás lesz.
Erről és a további teendőkről egyeztetett hétfőn, június 24-én az úzvölgyi haditemető ügyében Hargita Megye Tanácsa keretében létrehozott munkacsoport, melynek ülésére meghívták Gergely Andrást, Csíkszentmárton polgármesterét is. Borboly Csaba megyei önkormányzati vezető rámutatott, ismét felszólítják a Bákó megyei prefektust, hogy állítson le mindenféle intézkedést az úzvölgyi temetővel kapcsolatosan, „hiszen már hamarabb meg kellett volna tegye, így pedig törvénytelenséget törvénytelenségre halmoznak”, s maga a prefektus is bűnrészessé válik. Hozzáfűzte, magánszemélyként a közérdekű információkhoz való hozzáféréshez vonatkozó törvény értelmében tájékoztatást kér a prefektustól, illetve bejelentést tesz a június 6-i dulakodás miatt. Ugyanakkor a kataszteri hivatalnak is írnak, hiszen nekik nem csupán formai szempontból, de jogilag is meg kellett volna vizsgálniuk a telekkönyvezésre vonatkozó dokumentáció helyességét.
A megbeszélésen elhangzott: a Hargita megyeiek ismét levelet küldenek azoknak az intézményeknek, amelyeket korábban is megkerestek az ügyben, ám választ nem kaptak. Az úzvölgyi temető helyzetének súlyosbodásáról tájékoztatják a honvédelmi minisztériumot, a Hősök Emlékének Országos Hivatalát, a fővárosi és a kolozsvári történelmi egyetemeket, és segítségüket kérik az ügy megoldásához.
Tárgyalóasztalhoz ülnek
Szerdán tartják Bukarestben a román fél által kezdeményezett kétoldalú megbeszélést az illetékes magyar hatóságok képviselőivel a katonai temetők kérdéséről, különös tekintettel az úzvölgyi hősi temető helyzetére – értesült a Maszol.ro hírportál a román védelmi minisztériumtól. A román fél két hete kezdeményezett megbeszélést a honvédelmi minisztérium illetékeseivel. A bukaresti javaslat szerint a munkamegbeszélésen a hadisírok és háborús emlékművek helyzetét elemeznék a két ország erre vonatkozó kétoldalú megállapodása értelmében, amelyet Bukarestben írtak alá a felek 2008. március 6-án. A tárgyaláson az úzvölgyi katonai sírkert ügyét is napirendre tűznék, hogy megfelelő megoldást találjanak a kialakult helyzetre abból a 2008-as megállapodás aláírásakor mindkét fél által elfogadott elvből kiindulva, miszerint a két világháború katonai akcióiban életüket vesztett katonáknak és civileknek méltó nyughelyhez van joguk, összhangban a nemzetközi humanitárius joggal, illetve a román–magyar jószomszédi viszonyt szentesítő, 1996-ban Temesváron megkötött román-magyar alapszerződéssel.
A honvédelmi minisztérium korábban jelezte: képviselői ott lesznek a román védelmi tárcával az úzvölgyi katonatemető ügyében tartandó megbeszélésen, amelyet a román minisztérium részéről a Hősök Emlékének Országos Hivatala , magyar részről a Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakemberei folytatnak le. A szaktárca egjegyezte, hogy a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka a konfliktus kezdete óta három alkalommal írásban, egyszer pedig az akkreditált román katonai attasé útján kereste meg román partnerszervezetét, hogy – a magyar–román hadisíregyezmény értelmében – kétoldalú szakmai találkozón tisztázhassák az úzvölgyi katonatemető ügyét.
Az Európa Tanácsot is tájékoztatták
Romániában még mindig nagyon sok gond és probléma adódik a magyar közösség jogainak tiszteletben tartása tekintetében, jelentős feszültségek alakultak ki a többség és kisebbség viszonyában – hívta fel a figyelmet Benkő Erika kedden az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Esélyegyenlőségi Bizottságában. Az RMDSZ képviselője példaként az Úz-völgyében történteket említette, a román hatóságok által törvénytelenül kisajátított katonai temetőt, ahol ennek következtében csaknem erőszakos etnikai konfliktusba torkollott egy békés tüntetés.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.