Demeter J. Ildikó
Csattog az ég, zúdul az ár, kopog a jégesÅ‘, törnek a fák, dÅ‘lnek a falak, szakadnak a tetÅ‘k, odavész a termés, százával mennek tönkre a gazdaságok, azaz emberéletek. Hetek óta majd mindennapos a viharriadó, már tornádótól is rettegnünk kell, segÃtség pedig nincs. A legnagyobb bajban a katasztrófavédÅ‘k ugyan többnyire ott vannak, hirtelenjében a kisebb-nagyobb vezetÅ‘k is Ãgérgetnek ezt-azt, de a veszedelem múltával minden marad a régiben, a kárvallott polgár csak magára, családjára, jó esetben közösségére számÃthat a takarÃtásban és az újjáépÃtésben.
A hatóságok, az átgondolt, elÅ‘relátóan felépÃtett védelmi rendszerek ugyanis valahogy mindig hiányoznak Romániából, dacára a hatalmas államgépezetnek. Nálunk nincs megelÅ‘zés és nincs kárpótlás, szakértelem, következetesség – csak hanyagság, kapkodás, fejetlenség és hozzá nem értés. Senki sem törÅ‘dik a kivágott erdÅ‘kkel (ugye, ami illegális, arról kényelmesebb nem tudni), az eltömÅ‘dött árkokkal, szétmálló gátakkal, beragadt zsilipekkel, támfal nélküli utakkal, és az sem okoz senkinek fejfájást, hogy miképpen lehetne enyhÃteni a hanyagság sokszor súlyos következményeit. Az átfogó kérdések, a lakosságot érintÅ‘ gondok rendezésénél fontosabb dolgokkal vannak elfoglalva az ország kormányánál levÅ‘k: saját magukat kell valahogy kimenekÃtsék az általuk kavart förgetegbÅ‘l. BÅ‘ két évig hol az igazságszolgáltatásban korbácsolták a hullámokat, hol a gazdaságban vetettek szelet, és miután a többség megálljt kiáltott a május 26-ai választásokon, még mentőötlettel sem álltak elÅ‘.
Nem is tudnak, mert minden pártban vihar dúl: a szociáldemokraták és legnagyobb ellenfeleik, a nemzeti liberálisok egyaránt vezetÅ‘i válsággal küzdenek, Tăriceanu az elmerüléssel, a Barna–CioloÅŸ szövetség a hirtelen jött népszerűséggel. Ilyenformán nem csoda, hogy a közügyekre nem jut idÅ‘, energia, odafigyelés. Csak néhány példa a közelmúltból: a májusi népszavazás érvényessége a magas részvétel ellenére is kérdéses még, az úzvölgyi temetÅ‘foglalást elintézték a magyar vezetÅ‘k megbÃrságolásával, a határvitát nem az érintett helyi és megyei önkormányzatok, hanem a kormány két felülrÅ‘l kinevezett, a közösségi ügyek iránt jó esetben közömbös – ám a magyarsággal szemben következetesen ellenséges – megbÃzottja rendezi, és Ãgy tovább. A legfrissebb botrány egy nyolcéves kislány örökbefogadásához kötÅ‘dik, ahol teljes kendÅ‘zetlenségében kibontakozott az állami zűrzavar és tehetetlenség. Most a főügyész, több miniszter és maga a kormányfÅ‘ is ezzel foglalkozik, holott talán inkább azzal kellene, hogy független felmérések szerint 350 ezer gyermeknek van távol (más országban) legalább az egyik szülÅ‘je, és legalább ennyien nyomorognak azok közül, akik itthon élnek. Európa-szinten nálunk a legmagasabb a családon belüli erÅ‘szak aránya, és innen menekültek el a legtöbben. Ezen a döntéshozók dolga változtatni. Rombolás helyett épÃtsenek! Kezdhetik akár az árvÃzvédelemmel is...
