Istenről, hitről és szeretetről tanulhatnak azok az erdővidéki ifjak, akik az egyházak által kínált táborokat választják. A paletta meglehetősen széles, a templomudvaron tartott napi néhány órás foglalkozástól kezdve gyalogtúrán át koncerteket, tudományos előadásokat és sportolási lehetőséget biztosító anyaországi fesztiválig minden megtalálható rajta.
Az erdővidéki református egyházközségek által szervezett vakációs bibliahetek többségét júliusban tartják, de néhány helyen augusztusban szervezik meg ezeket. Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő táborok erdővidéki bemutatóját Olaszteleken tartották, ahova az útmutató anyagot elkészítők mellett a lebonyolításban részt vevő lelkészek, kántorok és segédkező ifjak is részt vettek. „Szülők és gyerekek körében is egyre népszerűbb a vakációs bibliahét: a helyben lakók várják, számon tartják s az elszármazottak is szívesen hozzák haza ilyenkor gyerekeiket. Szeretik, mert szépeket tanulnak és mert megélhetik a közösséget. Varázslatos hangulata van ezeknek az együttléteknek” – mondotta Berszán István középajtai lelkész, erdővidéki esperes.
A kistérség konfirmándusai és kicsit idősebb társaik közül autóbusznyian részt vesznek a Debrecenben megszervezett Csillagpont Református Ifjúsági Találkozón. Az esemény honlapjának tájékoztatása szerint a július 23. és 27. közt zajló találkozón arra buzdítják a fiatalokat, hogy azon gondolkodjanak, miként tudják úgy alakítani a világot, hogy az egyre jobban hasonlítson Isten országára. A programban nemcsak vallásos, hanem száznál több kulturális, közéleti, tudományos, pszichológiai, zenei és sportesemény is szerepel.
Több erdővidéki egyházközség saját tábort is szervez az egyházmegye által a rendelkezésükre bocsátott uzonkafürdői Kálvin-otthonban. Ezek valószínűleg nem lesznek ingyenesek, de minden bizonnyal a lehető legkedvezményesebben igyekeznek a szállást, étkeztetést és foglalkoztatást is kínáló kempingezést megoldani – tudtuk meg.
Molnár Imola baróti unitárius lelkész úgy nyilatkozott, nekik idén nem lesz saját táboruk, de arra buzdítja a fiatalokat, vegyenek részt az az egyház által évek óta szervezettekben. Ilyen a Via Unitariana Gyaloglótábor, a KÉP Tábor (Középiskolások Életmód és Pályaválasztási Tábora) és a várfalvi ifjúsági tábor, mely két korosztálynak (8–11, illetve 12–14 éveseknek) szól. A Konfirmáltak Mozgótáborának erdővidéki szála is van, hiszen a csapat Kolozsvárról indul és Nagyajtán köt ki, ahol hosszabb időt töltenek a mozgótáborozók.
A baróti római katolikus gyerekek és ifjak számára két tábor kínál programot. Az egyiket a Máltai Szeretetszolgálat égisze alatt szervezik, éppen a napokban zajlik Mikóújfaluban és hétvégéig tart. A másikra – a ministránsok táborára – júliusban kerül sor Csíkszeredában, és azok a 6–15 év közötti gyerekek vesznek részt, akik év közben a liturgiákon segédkeztek – tudtuk meg Tóth József plébánostól.