Úzvölgyi katonatemetőMegkezdődött a minisztériumközi egyeztetés

2019. június 27., csütörtök, Belföld

Kezdetét vette a szakmai egyeztetés és a kölcsönösen elfogadható megoldás keresése az úzvölgyi katonatemető ügyében a magyar és a román hadisírgondozásért felelős szervezetek között. A magyar küldöttség Bukarestben a Hősök Emlékének Országos Hivatala (ONCE) vezetőségével tárgyalt, a megbeszélésen később Nicolae Nasta, a román védelmi minisztérium parlamenti államtitkára is részt vett. A felek kölcsönösen bemutatták egymásnak a sírkertre vonatkozó levéltári forrásaikat, és lehetőséget biztosítottak ezek kölcsönös tanulmányozására.

A hírt Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka, a magyar küldöttség vezetője közölte az MTI-vel, aki szerint a román fél számára is egyértelművé vált, hogy a moldvai Dărmănești (Dormánfalva) önkormányzata által elhelyezett ortodox keresztek az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregében szolgáló katonák maradványai fölé kerültek. A magyar fél a súlyosan kegyeletsértő állapot megszüntetését kérte. Ennek első lépéseként kezdeményezték a betonkeresztek alatti terület igazoló feltárását. A román fél azzal a feltétellel tartja elfogadhatónak az exhumálást, ha az a hősi temető egészére kiterjed. Egyelőre abban maradtak, hogy mindkét fél tanulmányozza azokat a forrásokat, amelyeket egymással megismertettek.
Az egyeztetés szeptemberben a helyszín közös bejárásával folytatódik. Mivel az úzvölgyi sírkertben más nemzetiségű katonák is nyugszanak, erre valamennyi érintett ország katonai attaséját meghívják. Az MTI kérdésére válaszolva Kovács Vilmos kifejtette: nem tekinti eldöntött ténynek, hogy az úzvölgyi hősi temetőt a román védelmi minisztérium veszi át. Valóban elindítottak Bukarestben egy ilyen irányú folyamatot, de az egyeztetésen a magyar fél jelezte, hogy ezzel nem ért egyet, hiszen a temetőt eddig a csíkszentmártoni önkormányzat gondozta, nem is rosszul. Kovács Vilmos kifejezte reményét, hogy a szeptemberi helyszíni szemlén mindenki számára megnyugtató, a helyi magyar és román közösség számára is elfogadható megoldást tudnak találni. A hadisírgondozásról szóló román–magyar kormányközi megállapodás nem tiltja ugyan, hogy kivételes helyzetben egy hősi temetőt állami kezelésbe vonjanak, de a megállapodás azt is leszögezi, hogy a partner előzetes beleegyezése nélkül ezt nem lehet megtenni. Magyarországon egyetlen egy hadi temető sincs állami kézben, ezek kizárólag önkormányzati és egyházi kezelésben vannak.
„Ma itt egy szakmai egyeztetésen vettem részt a román partnerrel. Nyilván ennek a konfliktushelyzetnek van több más olvasata, de úgy gondolom, hogy szakmai alapon kell nyugodnia annak a megoldásnak is, amelyet egyébként a román partner is, amint több alkalommal hangsúlyozta, mindenki megelégedésére szeretne megtalálni. Remélem, hogy ez így is lesz” – összegezte a bukaresti találkozó tapasztalatát a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2019-06-27: Világfigyelő - :

Az Európa Tanács vizsgálja az ukrán nyelvtörvényt

Románia is kezdeményezte, hogy az Európa Tanács (ET) külön eljárásban vizsgálja az ukrán nyelvtörvényt – közölte Zsigmond Barna Pál fideszes országgyűlési képviselő tegnap az MTI-vel.
2019-06-27: Belföld - :

Hírsaláta

FELEJTSÉK EL AZ RMDSZ-T. A román pártok kössenek országos nemzeti egyezményt, amelyben vállalják: soha többé nem működnek együtt az RMDSZ-szel, mert az hazaárulásnak minősül – ezt követeli a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma.