A Hivatásos Labdarúgó Liga székházában pénteken kisorsolták a 2019–2020. évi élvonalbeli bajnokság menetrendjét. A Sepsi OSK az első fordulóban az FC Voluntari vendégeként kezdi meg harmadik idényét az első osztályban.
A sorsolás előtt úgy határoztak, hogy a Bajnokok Ligája selejtezőben érdekelt bajnok, a Kolozsvári CFR az első hét fordulóban nem játszhat az Európa-liga selejtezőben szereplő FCSB, FC Viitorul és Craiova csapatával. Az első fordulót július 12. és 15. között rendezik, a mérkőzések időpontját jövő héten hozzák nyilvánosságra.
A piros-fehérek a második körben a FCSB ellen játszanak a sepsiszentgyörgyi stadionban, majd a negyedik és hatodik fordulóban is nehéz mérkőzés vár rájuk, hiszen előbb a kupavédő FC Viitorul, majd a Kolozsvári CFR látogat Háromszékre. A szentgyörgyi csapat az ötödik körben Craiova vendége lesz, a 8. fordulóban pedig az Eugen Neagoe irányította Dinamo érkezik Sepsiszentgyörgyre. Az újonc Academica Clinceni és Chindia Târgoviște a hetedik és a kilencedik körben fogadja a háromszéki együttest, amely az odavágókat hazai pályán zárja az Astra Giurgiu ellen.
A Sepsi OSK szerdán második edzőmérkőzését is lejátszotta Ausztriában. A piros-fehérek ismét a szerbiai első osztályban újonc Topolyai SC ellen léptek pályára, ezúttal azonban 1–0 arányú vereséget szenvedtek. A vajdasági csapat az első félidőben a szerb középpályás Nenad Lukić góljával szerzett vezetést, amire a háromszéki gárda a folytatásban nem tudott válaszolni.
A Sepsi OSK programja az odavágóban: * 1. forduló: FC Voluntari–Sepsi OSK * 2. forduló: Sepsi OSK–FCSB * 3. forduló: Medgyesi Gázmetán–Sepsi OSK * 4. forduló: Sepsi OSK–FC Viitorul * 5. forduló: Craiova–Sepsi OSK * 6. forduló: Sepsi OSK–Kolozsvári CFR * 7. forduló: Academica Clinceni–Sepsi OSK * 8. forduló: Sepsi OSK–Dinamo * 9. forduló: Chindia Târgoviște–Sepsi OSK * 10. forduló: Sepsi OSK–FC Hermannstadt * 11. forduló: Jászvásári Politehnica–Sepsi OSK * 12. forduló: FC Botoșani–Sepsi OSK * 13. forduló: Sepsi OSK–Astra Giurgiu.
A háromszéki csapat szombaton újabb edzőmérkőzést játszik, a horvát élvonalban érdekelt eszéki NK Osijek ellen lép pályára, majd az edzőtábor után, július 2-án és 3-án a székesfehérvári MOL Kupa nemzetközi tornán vesz részt. A László Csaba irányította labdarúgók kedden 19 órától a felvidéki FC DAC 1904 Dunaszerdahely, szerdán pedig 17.30-tól a vajdasági Topolyai SC együttesével játszanak felkészülési mérkőzést Felcsúton.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.