Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

KiscimboraMikszáth Kálmán: Az elégedetlen fazék

2019. június 29., szombat, Irodalom

Elunta a fazék az örökös fortyogást a tűzön, elkezdett panaszkodni a bunkósbotnak:

  • Nagy Johanna rajza
    Nagy Johanna rajza

– Én már nem maradok itt tovább.

– Nekem magamnak is nagy mehetnékem van – felelte a bunkósbot.

– Menjünk együtt, komám!

– Nem bánom, társaságban úgyis kellemesebb az utazás. Egyiknek sem volt sok esze: a fazék, amint tudjátok, üres belül, a bunkó pedig szintén híres a butaságáról.

Azért eleinte mégis jól ment a dolguk, mert amikor az úton egy bőszült bika megtámadta a fazekat, a bot a bikának ugrott, csihi-puhi, jól elpáholta. Míg a bot a bikát ütötte, azalatt a fazék beugrott a folyóba.

– Ússzál! Ússzál! – kiáltotta. – Majd én is utánad megyek.

A bot is elunván a döngetést, a vízbe ugrott, s fittyet hányt onnan a megvadult, véres szemű bikára, aki nem mehetett utánuk, csak a parton bőgött fenyegetődzőn.

A falu végén csatangoló kutyák is úgy jártak, mint a bika. Amikor megtámadták a fazekat, az egyszerűen rákiáltott a botra: – Üssed, üssed, komám uram!

S a bot koma ezeket is elnáspángolta kegyetlenül. Amint így mentek jó egyetértésben faluról falura, egyszer találkozik velük a bányarém, s sohasem látván még olyan csodát, hogy a bot és fazék maguktól menjenek, halálra ijed a szegény bányarém:

– Uccu, mákom, jaj, a zsákom! – fut be előlük lélekszakadva a szikla üregébe.

Nagy szaladásában észre sem vette, hogy a zsákja kilyukadt, és fénylő aranyak potyognak belőle. De bezzeg észrevette a fazék és a bot!

– Szedjük fel, komámuram!

Nem volt rest a bot, fölszedte az aranyakat és berakta a fazékba. Éppen tele lett velük fazék koma. Bezzeg nem volt már többé üresfejű!

– Milyen szerencse! – mondogatták egymás közt, s ezer tervet szőttek jövő kényelmes életükre nézve.

A fazék így okoskodott magában: „Szerzek valahol egy drótostótot, aki halhatatlanná tesz; egészen drótba vonatom magamat, erősen, sűrűn, hogy szét ne eshessek, még ha valamelyik tagom összetörik is, aztán ha már biztosítva lesz az örök élet, gondoskodom a jó életről. Megvesztegetek egy szakácsnét, aki mindig töltött káposztát tartogat majd bennem.” (Mert a fazék koma élt-halt a töltött káposztáért.)

A bot elfojtott hiúsága is kirügyezett: „Úr leszek ezentúl, ha megosztozkodunk a komámmal, elmegyek a kovácshoz, és aranygombot csináltatok a fejemre. Hüm, de hátha az összes aranyak az enyimek volnának, akkor nemcsak egy gomb telnék ki, hanem az egész fejem aranyból lehetne, ördög teremtette, az lenne ám a Valami! Én volnék az országban a legkülönb bot. Lehet, hogy még a király is rám vetné a szemét, s megfogadna menten királyi pálcának. S miért ne lehetne az összes pénz az enyim? Hát nem én vagyok-e az erősebb?”

Gonosz, gyilkos gondolatok forrongtak a fejében, s amikor este a fazék fáradtan álomra hajtá a fejét, odasompolygott orvul hozzá, és egy halálos ütéssel fejbe kólintotta. Így lett a szerencséből halálos szerencsétlenség az elégedetlen fazékra. Széttört cserepei recsegve, csörögve kiabáltak:

– Gyilkos, gyilkos! – de azt föl se vette a gonosz bot, hanem zacskóba rakván az aranyait, ment egyenest a kovácshoz.

– Adj’ isten, kovács gazda!

– Mi jót hoztál, bot öcsém?

– Egy zacskó aranyat, kovács gazda!

– Hol vetted, akasztófára való?

– Találtam az úton – felelte a bot jámbor képpel.

– Hát már most mit kezdesz, bot létedre, azzal a sok pénzzel?

– Csináljon nekem belőle, majszter uram, díszfejet.

A kovács összeolvasztotta az aranyakat, kikalapálta a fejet és odaforrasztotta a bothoz.

– No, most már szép vagy, elmehetsz házasodni!

De az aranyfej, gonosztett gyümölcse, nem hozhatott jót a botra, csak rosszat.

Amint egy erdőbe ért, ott megpillantotta Jánosik, a híres felső-magyarországi zsivány, és így szólt a társához:

– Annak a botnak a feje aranyból van, ha jól ítélem meg. Nézd csak, Matykó pajtás, hogy fénylik!

– Szaladjunk utána, fogjuk meg, vegyük le a fejét!

– Sztoj! Sztoj! (Állj! Megállj!) – ordítottak utána tótul.

De a bot természetesen nem állott meg, hanem kétségbeesve futott az üldözői elől. Lihegve ért föl egy meredek hegyre, a zsiványok mindenütt a nyomában. Lent, a tátongó mélységben a Vág vize locsogott, fecsegett. Nem volt más választása, mint beugrani. Biztatta magát:

– Hiszen bot vagyok, fából vagyok, tudok úszni, átérek a túlsó partra.

Beugrott tehát. Lics-locs, összecsaptak felette a hullámok, és soha többé nem bukkant fel a víz színére.

A súlyos aranyfej, gaz szerzeménye, lenyomta testét a folyam fenekére, a halálba.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 708
szavazógép
2019-06-29: Irodalom - :

Hans Christian Andersen: Borsószem hercegkisasszony (Rab Zsuzsa átdolgozása) /Kiscimbora/

Volt egyszer egy királyfi, aki hercegkisasszonyt akart feleségül venni, de nem ám holmi jöttment hercegleányt, hanem olyat, aki igazán trónra termett. Bejárta az egész világot, hogy meglelje a hozzá illőt, de minden választottjában talált valami kivetnivalót. Hercegkisasszony akadt ugyan elég, de a királyfi kételkedett benne, hogy vérbeli hercegkisasszonyok, mert mindegyik tett valami olyat, ami nem illett hozzá. Hazatért hát a királyfi a birodalmába, és igen elbúsult, hogy nem lel magához való feleséget.
2019-06-29: Kultúra - :

Kapui Ágota emlékezete

Egy esztendeje távozott váratlan, drámai körülmények között közülünk a Sepsiszentgyörgyön született Kapui Ágota, miközben költészete viaszérésből épp kalászba szökkent, s ma már az óvón szeretett anyanyelv-szárnycsattogását követhetjük az égi magasban.