A tavaly is győztes Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája nyerte tegnap az Osztrák Nagydíjat, miután elrontotta a rajtot, viszont aztán szenzációs versenyzéssel és remek előzésekkel diadalmaskodott. A 21 éves Verstappen idén először nyert, pályafutása során hatodszor örülhetett futamgyőzelemnek.
Másodikként a pole pozícióból startoló Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője ért célba, a harmadik helyen pedig Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája végzett. A címvédő, ötszörös világbajnok és az összetettben most is vezető brit Lewis Hamilton ötödik lett. A másik Ferrarival a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel negyedikként ért célba.
A rajtnál a második kockából induló Verstappen beragadt, így többen is el tudtak menni mellette, miközben a pole pozícióból startoló Leclerc elsőként fordult el az első kanyarban, amely a májusban elhunyt háromszoros vb-győztes osztrák Niki Lauda nevét viseli. Verstappen sokat veszített, visszacsúszott a hetedik pozícióba, közben a kilencedikként rajtoló Vettel feljött hatodiknak.
Hamilton a 30. körig kint maradt a pályán, a kerékcserénél pedig első vezetőszárnyat is cseréltek a címvédő autóján, a pilóta ugyanis a csapatrádión a leszorítóerő csökkenésére panaszkodott, és maga kérte az elem cseréjét. A kiállások után Leclerc maradt az élen, mögötte Bottas és Vettel száguldott a második és a harmadik helyen, a hosszabbra nyúlt bokszlátogatás miatt pedig Hamilton csak ötödik volt, ugyanis Verstappen bejött elé a negyedik pozícióba.
A 47. körben Verstappen elment Vettel mellett, aki azonnal a bokszba hajtott kerékcserére. Verstappen a második helyen haladó finn pilótát is megközelítette, a köridők alapján pedig az élen álló Leclercnél is gyorsabb volt. Vettel a friss abroncsokkal Hamilton mögé, az ötödik pozícióba tért vissza a pályára. Az 56. körben Verstappen nagyon könnyedén elment Bottas mellett is, és feljött másodiknak, ekkor Leclerc valamivel több mint öt másodperccel száguldott előtte.
Tíz körrel a leintés előtt Leclerc előnye már csak 3.8 másodperc volt Verstappennel szemben, aki folyamatosan egyre közelebb került hozzá. Leclerc az első két támadást a 68. körben még remekül kivédekezte, egy körrel később viszont már nem tudta megakadályozni a hollandot az előzésben. Verstappen a második kanyar előtt bement Leclerc mellé, fordulás közben viszont a Ferrari jobb első és a Red Bull bal első kereke összeért, Leclerc emiatt elhagyta a pályát, Verstappen pedig úgy tudott kigyorsítani, hogy riválisának már nem volt lehetősége versenyben maradni vele.
A vb két hét múlva Silverstone-ban a Brit Nagydíjjal folytatódik.
A vb-pontversenyek állása 9 futam után: * pilóták: 1. Lewis Hamilton 197 pont, 2. Valtteri Bottas 166, 3. Max Verstappen 126, 4. Sebastian Vettel 123, 5. Charles Leclerc 105 * csapatok: 1. Mercedes 363 pont, 2. Ferrari 228, 3. Red Bull 169, 4. McLaren 52, 5. Renault 32.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.