A magyar férfi kézilabda-válogatott a malmői E-csoportba került a januári osztrák, svéd, norvég közös rendezésű Európa-bajnokság bécsi sorsolásán. A magyarok rendkívül nehéz négyesbe kerültek, ugyanis az olimpiai és világbajnok dán, továbbá izlandi és orosz csapattal találkoznak.
„A sorsolás előtt is tudtuk, hogy komoly kihívás elé néz minden csapat, még akkor is, ha bővült a mezőny. Ez együtt jár azzal is, hogy több együttes lehetőséget kap, amely még soha vagy csak évtizedekkel ezelőtt szerepelt legutóbb a tornán” – értékelte a sorsolást Nagy László alelnök. Hozzátette, hosszú távon szeretnének építkezni, szem előtt tartva a 2022-ben Magyarországon rendezendő Európa-bajnokságot, de természetesen nem mondhatnak le az olimpiai kvalifikációról, így a válogatottnak a jövő évi kontinensviadalon is versenyben kell lennie.
„Nem tűzhetünk ki más célt, mint a továbbjutást, bár nehéz csoportba kerültünk. Ugyanakkor tudjuk, milyen erős verseny az Európa-bajnokság, sokkal könnyebbre tehát nem számíthattunk” – mondta az alelnök, aki szerint a két továbbjutó hely egyikére „nyilván a világbajnok dánok pályáznak a legnagyobb eséllyel”. „A másik két csoportellenfélből az oroszok ellen pozitív élményekkel zártuk az Eb-selejtezőket, Izlanddal pedig az utóbbi években nem találkoztunk” – fogalmazott Nagy László.
Az első 24 csapatos férfi Európa-bajnokságon január 10. és 26. között 65 mérkőzést játszanak. A csoportmeccsekre Grazban, Bécsben, Trondheimben, Malmőben és Göteborgban, a középdöntő mérkőzéseire Bécsben és Malmőben kerül sor, az elődöntőket és a helyosztókat pedig Stockholmban rendezik. A torna győztese kvótát szerez a jövő nyári tokiói olimpiára.
Az Európa-bajnokság csoportbeosztása: * A (Graz): Horvátország, Fehéroroszország, Montenegró, Szerbia * B (Bécs): Ausztria, Csehország, Észak-Macedónia, Ukrajna * C (Trondheim): Spanyolország, Németország, Lettország, Hollandia * D (Trondheim): Franciaország, Norvégia, Portugália, Bosznia-Hercegovina * E (Malmö): Dánia, Magyarország, Izland, Oroszország * F (Göteborg): Svédország, Szlovénia, Svájc, Lengyelország. A csoportok első két helyezettje jut a középdöntőbe.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.