Kovászna lovasának, Fazakas János Alpárnak a sikerével ért véget a Székely Vágta kilencedik kiírása, miután az orbaiszéki versenyző rajt-cél győzelmet aratott. A Góbé futam legjobbjának Kászonaltíz zsokéja, Ferencz Árpád bizonyult, aki Tajga nyergében nyerte meg a Csíkszentkirály visszalépése miatt kétszereplősre szűkült finálét.
A Székely Vágta 2019-es, kilencedik kiírásán minden eddiginél több új lovas lépett pályára és állt rajthoz, így nagyon nehéz volt megtippelni, hogy ki nyeri meg az adott előfutamot. Az előző versenyeken szerzett jártasság, rutin aztán mégiscsak felülírta az esélylatolgatásokat, és végül taroltak a tapasztaltabbak. A négy szombati előfutamból Farkaslaka, Előpatak, Csíkdelne és Kovászna lovasa jutott tovább a vasárnapi döntőbe. A Székely Vágra fináléjára mintegy tízezren voltak kíváncsiak, és nem is kellett csalódniuk, hiszen a négy lovas anyait-apait beleadott a győzelem megszerzésébe.
A rajtot Kovászna lovasa, Fazakas János Alpár és Pillangó kapta el jobban, szorosan mellette az előpataki Bartha Ferenc Pasadenával, majd következett a farkaslaki Tamás Csaba és Fiber. Negyedikként Csíkdelne lovasa, Antal Csaba és Shaba vágtatott, ám elég hamar lemaradtak három társuk mögött. Az első körben már eldőlt a győztes, hiszen Pillangó megállíthatatlanul száguldott az áhított diadal felé. A második helyért Fiber és Pasadena harcolt, csatájuk pedig az utolsó pár méteren dőlt csak el: akkor az utóbbi ló már nem tudta visszaverni Fiber támadásait, amely így másodikként ért végül célba. A 25 éves Fazakas János Alpár tízéves, Pillangó nevű versenylován Kovászna számára nyerte meg a kilencedik Székely Vágtát, a másodikok a tavalyi győztesek, Tamás Csaba és Fiber (Farkaslaka). A harmadik Bartha Ferenc (Előpatak), a negyedik Antal Csaba (Csíkdelne) volt.
A Góbé futam döntőjében csak két lovas mérte össze gyorsaságát, miután paripája sérülése miatt Csíkszentkirály lovasának vissza kellett lépnie. Így Mojzi Árpád Amira nyergében (Bereck) és Ferencz Árpád Tajga hátán (Kászonaltíz) csatázott a döntőben. Mindkét ló magabiztosan szökött ki a startból, és az első kör felénél fej fej mellett haladva vágtáztak. Innen azonban Tajga kapott erőre és lehagyta versenytársát. A hajrában Amira még próbálkozott a vezetés visszaszerzésével, azonban gyorsan elfogyott az ereje, és így magabiztos előnnyel a kászonaltízi Ferencz Árpád nyerte meg a 2019-es Góbé futamot.
A Nemzeti Vágtát ez év október 19–20. között tartják Budapesten a Hősök terén, amelyen a Székely Vágta első három helyezettje, valamint a szervező település, azaz Sepsiszentgyörgy lovasa vehet részt.
Díjugrató Régió Kupa – második forduló
A Vadon Egyesület szervezésében a Székely Vágta vasárnapján került sor a Díjugrató Régió Kupa második fordulójára. A versenyzők hat kategóriában bizonyíthattak, az eredmények a következők: * 10 év alatt: 1. Sós Noémi Rózsa, 2. Kardos-Bors Anna, 3. Toró Zenkő Anna * 10 év felettiek: 1. Bicsok Anett, 2. Bicsok Anett, 3. Szász Adrien * 70–80 cm: 1. Péter Kinga, 2. Sánta Dénes, 3. Szép Csenge * 90–100 cm: 1. Bangyán Benjámin, 2. Bajkó Kriszta, 3. Bajcsi Anna * 110–115 cm: 1. André Ábel, 2. Balázs Aliz, 3. Balázs Sándor * magasugrás: Balázs Sándor. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.