A magyarellenes támadások nem most kezdődtek, de amikor a politikusokat vagy az iskolaigazgatókat bántották, arra sokan csak legyintettek – az viszont már sokkal több embernek eléri az ingerküszöbét, hogy a halottainkat is bántják. 2017-ben beszélgettünk arról, hogy jön 2018, a román centenárium éve, és nehéz lesz, aztán meg voltunk elégedve, hogy milyen jól eltelt, és nem történtek nagy dolgok, de valójában már jó néhány éve folyamatosan nyomást gyakorolnak ránk. Ezzel együtt kell élni, nincs más választásunk, de meg kell próbálnunk egy kicsit optimistábban, több önbizalommal kezelni a dolgokat.

Mindig ugyanarról van szó: mi egyelőre ebben az országban tényezők vagyunk, és túl erősek vagyunk, azért van nyomás rajtunk, mert ez a közösség életképes, sokkal önállóbb, életképesebb, mint amennyire szeretnék. Vannak intézményrendszerei, azért bántják ezeket az intézményrendszereket is. Amíg a magyar állam ravatalozókra adott pénzt, ez nem zavarta a bukaresti döntéshozókat, de amióta a bölcsődékre, óvodákra, egyetemre, gazdaságfejlesztésre, tehát a jövőre ad pénzt, ez már zavarja – fejtette ki.

A sepsiszentgyörgyi elöljáró úgy látja: sokféle érdek van, a dolgok nem véletlenül történnek, és nem egy dormánfalvi polgármester vagy hadügyminisztériumi főtitkárhelyettes intézi a dolgokat, ebben sokkal több intézmény benne van. Az úzvölgyi történettel gyakorlatilag öngólt rúgtak, olyan szituációt kreáltak, amelyet nem tudnak kezelni – országon belül ugyan magyarázhatják a dolgokat, a sajtó jelentős része a kezükben van, de a videofelvételeket már nem lehet elkenni. Nekünk a feladatunk az, hogy ezt nemzetközi szintre vigyük, partnereket keressünk és találjunk, emellett pedig tervezni kell tovább a jövőnket és életünket – szögezte le.

A tágabb összefüggésekre is rávilágított: úgy látja, jelen pillanatban nincsenek egyértelmű hatalmi központok Romániában, hanem különböző kötődések vannak. Egyeseknek nem érdekük, hogy Románia és Magyarország között jó legyen a viszony, hogy béke és csend legyen, ezért provokálnak. Vannak külső erők is, amelyeknek nem érdekük a kelet-közép-európai együttműködés, még Brüsszelben sem, különösen most, amikor a különböző tisztségviselők kinevezéséről döntenek, és a visegrádi országok erőt jelentenek az Európai Unión belül. Ezeknek az erőknek az az érdekük, hogy elvegyék az életkedvünket, és csak úgy lehet leszerelni őket, ha azt látják, hogy ellenkező hatást értek el. Az mérgesíti őket a legjobban, ha mosolygunk, ha gyermeket vállalunk – vélekedett. Erről szól a mi jövőnk, nem másról.

„Lesznek még provokációk, 2020 sem lesz egyszerű év, Tria­non századik évfordulója, és Bukarestben már kiütötte a biztosítékot, hogy a magyar állam a nemzeti összetartozás évének hirdette meg – mondta még Antal Árpád. – Igen, ez van, nem titkoltuk soha, hogy magyarok vagyunk, azt sem, hogy van egy anyaországunk, de mi ebben az országban szeretnénk jól élni és jól érezni magunkat, és meg fogunk harcolni a temetőkért, az iskolákért és minden másért. Antall József azt mondta: a Rajnától keletre, ha nem akasztanak fel, minden egyéb részletkérdés. Ez fontos gondolat, sok minden benne van. Az élethez kell egy kis humnorérzék is. Itt van ez a feliratos harc, amelyet Dan Tanasă vív mások nevében. A normalitás az lenne, hogy egy magyar többségű városban előbb magyarul jelenjen meg az utcanév. Vagy a Petőfi utca esetében előbb magyarul, Eminescu esetében előbb románul. De nem élünk normális országban, azért is beperelnek, hogy ne egymás után, hanem egymás alatt legyenek a feliratok. Egy végleges bírósági döntést be kell tartani egy jogállamban, ha azt mondja a bíróság, hogy a magyar felirat alul legyen, ezen nem tudunk változtatni – de a viszonyulásunkon igen. Ezek a táblák a fejünk fölött vannak, és ha a magyar felirat van alul, akkor az van közelebb a szemünkhöz. Ha humorral nézzük, megköszönhetjük Tanasănak, hogy közelebb hozta a magyar feliratot az emberekhez...”