A szombaton kihirdetett végleges eredmények szerint mind a három tantárgyból több az ötösnél nagyobb jegy Háromszéken a fellebbezés előtti adatokhoz képest, de két diákkal mégis kevesebb azok száma, akiknek sikerült a záróvizsgájuk. Ezáltal 68,10 százalékról 67,97 százalékra csökkent a megyei teljesítmény.
Románból heten javítottak olyan mértékben, hogy átlépték az ötöst, magyar nyelv és irodalomból egy diáknak jelentette a dolgozat újrajavítása a kerekítést ötösre, matematikából négyen lépték át az említett küszöböt az óvásnak köszönhetően. Ketten ellenben pórul jártak, mert az újraértékelésnél annyit rontottak, hogy az általánosuk ötös alá csökkent. A végső eredmény: románból 51,69 százalék az átjutási arány, magyarból 94,87 százalék és matematikából 52,60 százalék.
Annak a 499 diáknak is felvételi általánost számítanak, akiknek nem sikerült az országosan egységes felmérőjük, ők ellenben kis eséllyel jutnak be a jó tanulókat fogadó osztályokba. A záróvizsga eredménye 80 százalékot tesz ki a félvételi médiában, az V–VIII. osztályos átlag pedig 20 százalékot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.