Tizenhat csapattal rendezik meg 2021-től a 21 év alatti labdarúgó-Európa-bajnokságot, amelynek két év múlva Magyarország és Szlovénia lesz a házigazdája.
A kontinensviadalon eddig 12 együttes szerepelt, ám a vasárnap spanyol győzelemmel zárult idei megmérettetés lebonyolítását sok kritika érte: a házigazda olaszok úgy búcsúztak, hogy első két találkozójukat megnyerték, azonban a másik csoportban a franciáknak és a románoknak egy gól nélküli döntetlen elég volt ahhoz, hogy továbbjussanak, épp az olaszokat kiejtve.
A tornán ezután négy négycsapatos csoportot alakítanak ki, ezekből az első két-két helyezett válogatott jut a negyeddöntőbe. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága december elején döntött úgy, hogy 2021-ben a viadalt Magyarország és Szlovénia közösen rendezheti.
A 2021 júniusában sorra kerülő korosztályos kontinensviadalt hat helyszínen rendezik, a tervek szerint Székesfehérvárott, Szombathelyen és Budapesten, illetve Celjében, Ljubljanában és Mariborban. A magyar és a szlovén válogatott rendezőként automatikusan ott lesz a tornán.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.