Kézdivásárhely önkormányzata legutóbbi ülésén saját kérésére felmentette tisztségéből Szabó-Vincze Árpádot, aki az RMDSZ-listán jutott három évvel ezelőtt mandátumhoz. A tanácstag jelenleg külföldön dolgozik, ezért nem tud jelen lenni az üléseken.
Helyét a jövő hónapban az RMDSZ-listán soron következő Bartók Előd Huba veszi át. Ugyanakkor Nagy-Babos Tamás előterjesztésére módosították azt a határozatot, amely a Pro Urbe díj odaítéléséről szólt. Eddig egyetlen hetven év fölötti személy kaphatta meg e rangos díjat, ez olyképpen módosult, hogy ezentúl legtöbb három személynek lehet odaítélni.
A tanácsülésen az önkormányzati képviselők egyhangúlag elfogadták azt a határozattervezetet, amely az Új utcai, 230 négyzetméter felületű hőközpontnak a város közvagyonából a megyei tanács közvagyonába való átadásáról szólt. Bokor Tibor polgármester előterjesztésében elmondta: az átadást a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola szorgalmazta a megyei tanácsnál annak érdekében, hogy az épület felújítása után Kézdivásárhelyen indítson kihelyezett tagozatot. A tatarozást a megyei önkormányzat végzi el saját pénzforrásaiból, a városnak nem kell hozzájárulnia a felújításhoz – hangsúlyozta az elöljáró –, de ahhoz, hogy a megyei tanács tudjon beruházni, át kell adniuk az ingatlant.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.