Vas Balázs és Karl Ádám augusztus 1-jétől Alberto Contador országúti kerékpáros csapatában, a Kometa Cycling Teamben gyakornokként kap lehetőséget. A kontinentális bejegyzésű spanyol-olasz klub hétfői közleményében felidézte, a csapathoz júniusban első magyarként csatlakozott Dina Márton, aki második lett bemutatkozó versenyén, a Tour de Hongrie-n.
A 19 esztendős Karl Ádám télen már edzőtáborozott a Kometánál, és kiemelte: örül, hogy újabb szinten lehetőséget kap. „Alig várom, hogy fejlődhessek, igyekszem a legjobb teljesítményt nyújtani a következő versenyeken” – idézte a közlemény Karlt, aki a magyar körversenyen hatodik lett a Kazincbarcika–Tiszafüred félszakaszon. A cyclocrossban (terepkerékpár) magyar bajnoki címvédő, 18 éves Vas Balázs hangsúlyozta: fő célja, hogy mielőbb a csapat stabil tagja legyen.
A sportigazgató, kétszeres Giro d’Italia-győztes Ivan Basso úgy fogalmazott, további lépéseket fognak tenni annak érdekében, hogy még jobban bekapcsolódjanak a magyar kerékpársportba. „Karl Ádám és Vas Balázs olyan kerékpárosok, akiket már egy ideje figyeltünk és úgy gondoljuk, hogy készen állnak egy ilyen megmérettetésre” – tette hozzá Basso.
A hírre reagálva a magyar szövetség elnöke, Princzinger Péter kiemelte, a csapattal és a névadó szponzorával folytatott együttműködésnek, a befektetett munkának megvan az eredménye. „A magyar kerékpársport egészséges működését jól példázza, hogy egyre több bringás kap lehetőséget nagy nemzetközi csapatoknál. Ez egyúttal perspektíva is a fiatal generáció számára” – fejtette ki Princzinger Péter.