Jó ideje már, hogy a közutakat nem használó mezőgazdasági gépek — traktorok, kombájnok — olyan áron kapják az üzemanyagot, mint az utakból vályút nyomó, nehéz teherjárművek. A csűr mögött kaszáló-gépező gazda is olyan áron veszi a benzint (egy liter annyi, mint öt liter tej!), mintha sportkocsival szaggatná a drága aszfaltot. Nem csoda, hogy lábán maradt sok helyen a szénafű tavaly is, amíg az aszályos területeken az állatok éhen pusztultak; a Bărăganon ma is látni csontvázakat.

Voltak országok, ahol színezéssel próbálták a fűtésre vagy mezőgazdasági célra szánt üzemanyagot reális áron forgalmazni. Tudtommal ez is kimaradt. Láthattuk a nyugati halászok tiltakozását üzemanyagár-emeléskor, hisz bárkáikkal ők nem a műutakat koptatják. Ez csak egy példa arra, hogy az EU-s előírások sem a szentírásból ihletődtek, és az uniós normák sem rendezik megfelelően ezeket a visszásságokat.

Energiahordozókról lévén szó, még egy észrevétel idekívánkozik. A növekvő gázárak hatására a téli hónapokban egy lakás fenntartási költségei (fűtés, meleg víz, villanyáram) bizonyára elérik az átlagnyugdíjat. Így a nyugdíjpénz hiányával fenyegetett öregek visszaadják azt az államnak azért a gázért, ami nálunk még ingyen jön a földből. Ezt újfent az EU-s gázárakkal próbálják megmagyarázni — csak a nyugdíjakat nem.

Elgondolkoztató, hogy vannak gázmezők nélküli országok, ahol az átlagnyugdíj vásárlóereje többszöröse a miénknek. Ők vajon miképpen tudják ezt kigazdálkodni a nyugdíjasok riogatása nélkül?

Ezért harcoltunk forradalomban és EU-tagságért?

Tölgyes Lajos, Sepsibükszád