Magyar nyelvű oktatás – románul
A magyar nyelvű oktatás elsorvasztásának kevésbé ismert, de durvább változata is létezett: a magyar nyelvet nem ismerő tanárok kinevezése a magyar oktatási nyelvű tagozatokra. 1985-ben 107, 1986-ban 116 friss diplomás tanárt küldtek a megyénkbe, elsősorban a bukaresti (124 tanár), iași-i (42 tanár), craiovai (19 tanár) egyetemek és főiskolák végzőseit. Kisebb számban, de szívósan érkeztek a román ajkú tanárok a következő években is: 1987-ben 35, 1988-ban 38, 1989-ben 49.
Az új végzősöket ünnepélyes külsőségekkel, a misszójuknak kijáró tisztelettel és bizalommal fogadta a tanfelügyelőség és a megyei pártvezetés. A megfelelő munka- és lakáskörülményeik biztosításának nyomon követése a terepet járó tanfelügyelők állandó feladatává vált.
A Kovászna megyébe kihelyezett friss diplomások, 1985–89: 345 kinevezett tanár, román: 320, magyar: 25. Éves lebontásban:
1985 – 107 kihelyezett tanár, román: 101, magyar: 6;
1986 – 116 kihelyezett tanár, román: 102, magyar: 14 (ebből kettőt a Bodza-vidékre helyeztek);
1987 – 35 kihelyezett tanár, román: 35, magyar: 0;
1988 – 38 kihelyezett tanár, román: 38, magyar: 0;
1989 – 49 kihelyezett tanár, román: 44, magyar: 5.
A 320-as számot Kovászna megye méretéhez viszonyítva kell értelmeznünk: ez a magyar tagozaton tanító tanárok 26,55 százalékának felelt meg. Azokban az években általános iskolában 896-an, líceumi tagozaton 309-en tanítottak magyar nyelven, román tagozaton pedig 401 magyar ajkú tanárt tart nyilván a statisztika – a 320 friss végzős utóbbinak a 80 százalékával egyenlő. A 345 új végzősből 47-nek a kinevezése szólt a Bodza-vidékre vagy olyan településre, ahol már nem létezett magyar tannyelvű oktatás, a többiekből a megye majdnem mindenik településére jutott: a négy városban 99-en (Sepsiszentgyörgy – 48, Kézdivásrhely – 30, Kovászna – 13, Barót – 8), 199-en 53 községben/faluban telepedtek meg.
Méretéhez, nemzetiségi arányához viszonyítva talán Erdővidék kapott a legtöbb új tanárt: Bardoc (fizika, 2 matematika, történelem, román); Bibarcfalva (biológia, fizika); Bölön (4 román, fizika, biológia, 2 matematika); Erdőfüle (2 román, biológia, matematika); Felsőrákos (biológia, történelem); Középajta (román); Magyarhermány (történelem, fizika, 3 román, 2 matematika); Nagyajta (3 román, biológia); Nagybacon (román, biológia); Száldobos (3 matematika, földrajz, román, biológia, idegen nyelv); Szárazajta (2 román, történelem, fizika, biológia); Vargyas (2 román, kémia, biológia).
Ők lettek aztán a Kovászna megyéből 1990-ben „elüldözött” románok.
1986. február 1-jén a tanfelügyelőség pártalapszervezeti gyűlésének témája: Tájékoztatás a Kovászna megyébe kihelyezett új végzősök munka- és életkörülményeinek biztosításáról. A párttitkár tájékoztatása szerint 32 új végzősnek lakást utaltak ki, 36-an albérletben laknak, 2 elhagyta az állását, 5 szabadságon van, 1 megváltoztatta a kihelyezését, többen ingáznak; az új végzősöket támogatnunk kell, de nem kell bevonnunk a módszertani felkészítésekbe, az ő esetükben ezt a minisztérium végzi.
A tantárgyak sorából hiányzik a magyar anyanyelv. Ezekben az években magyartanárt nem helyeztek Kovászna megyébe.
Ellenben több román- és idegennyelv-szakost küldtek, mint amennyit üres katedrákon elhelyezhettünk volna. Az a megoldás született, hogy azok a magyar anyanyelvű romántanárok, akiknek a mellékszakja a magyar volt, átadták a román katedrájukat a frissen kihelyezettnek, ők pedig áttértek a magyartanításra, noha pályájuk kezdetétől románt tanítottak, abból véglegesítőztek és szereztek didaktikai fokozatot.
1985-ben 54 magyar tanítói állást hirdettünk meg a megyében, de mindössze 10 tanítót neveztek ki, a többi helyet szakképesítetlenekkel kellett pótolni. 1986-ban a meghirdetett 6 magyar nyelv és irodalom katedrára román nyelv és irodalom szakos tanárokat neveztek ki (!). Akkortól kezdtek áttérni a magyartanításra – kényszerűségből – az idegennyelv-szakosok. És akkortól nem is hirdettünk meg magyartanári állást, noha többen nyugdíjba vonultak vagy végleg külföldön maradtak.
Néhány kirívó példa az öt év „eredményéből”, avagy hol és milyen tantárgyakat oktattak román nyelven a magyar tagozaton (a román nyelvet természetesen leszámítva): Bardoc: fizika, kémia, matematika, történelem, idegen nyelv; Szárazajta: matematika, történelem, fizika, biológia; Nagyborosnyó: matematika, földrajz, fizika–kémia, angol; Száldobos: matematika, földrajz, biológia, idegen nyelv; Magyarhermány: történelem, matematika, angol; Málnás: fizika, földrajz, matematika; Ozsdola: fizika, földrajz, történelem, matematika, zene; Polyán: földrajz, kémia, matematika, biológia stb, stb.
A „forradalmi hazafiság és a szocialista munka nyelve”: a román
Az államnyelv megnevezésének ez a szokatlan fordulata párhuzamosan élt a „hazafias tantárgy” szókapcsolattal, de míg az utóbbiba beletartozott a történelem is, ez a hangzatos név kizárólag a román nyelvet illette meg, amelynek elsajátítása „hazafias kötelesség”.
Alaptantárgynak számított a román nyelv és a román nép történelme, a magyar anyanyelv ezt a státuszát hivatalosan elveszítette.
1985-ben bevezették az – oktatás nyelvétől független – egységes román tantervet és felvételi vizsgát, utasították az iskolákat, hogy bármiféle ünnepségnek, programnak 70 százalékban román nyelvűnek kell lennie, körlevélben tiltották le a magyar nyelvű megszólalást a kicsengetési ünnepségeken.
1986-ban tovább szűkítették az iskolákban az anyanyelv nyilvános használatának lehetőségeit: minden iskolai dokumentumnak román nyelvűnek kellett lennie, a magyarul tanított tantárgyak és az osztályfőnöki órák munkatervének, az osztályfőnöki bejegyzéseket tartalmazó füzetnek is. Nem tűrték meg a magyar nyelvű szövegeket a tantermek, folyosók, iskolai tanműhelyek, bentlakások, étkezdék falain, román nyelvű kommunikációt kértek a tanítási órák közötti szünetekben, a pionírfoglalkozásokon, a KISZ-tagok honvédelmi felkészítőjén (PTAP: Pregătirea tineretului pentru apărarea patriei), román nyelvű szakköröket minden tantárgyból, román nyelvű színházi előadások szervezett megtekintését. Az osztályfőnökök órarendjébe illesztették a kötelező, román nyelvű politikai tájékoztatókat. Kötelezővé tették a pluszórákat (megsegítő) románból, minden tanuló részvételét a román nyelv és irodalom tantárgyverseny iskolai szakaszán. Az iskolai könyvtárakban megsokszorozták a román nyelvű könyvállományt, minden osztálynak rendelnie kellett román nyelvű gyermeklapokat, újságokat. Megyei szakterem készült a román nyelv tanításának segítéséhez.
1987-ben A kovásznai oktatás napjai címmel (megyei pártbizottsági felügyelettel) szervezett nagyszabású módszertani rendezvényen a tantárgyak sorából kimaradt a magyar nyelv – besorolták az idegen nyelvek közé!
1989 decemberében a magyartanárok pártfeladatul kapták, hogy minden magyar nyelv és irodalom órán 10–15 percet tanítsanak román nyelven!
Az 1989-es kicsengetési kártyákon egyetlen magyar szó nincs, kivéve a több osztálynyi tanuló és néhány osztályfőnök félremagyarázhatatlanul magyar nevét.
A magyartanárok munkáját és eredményeiket (tudományos munka, irodalmi körök, díjazott kultúrcsoportok stb.) figyelemre sem méltatták – anyanyelvünket megtűrt nyelvként kezelték. A magyar tantárgyverseny megyeközi szakaszán (irodalmi olimpián) szerzett díjakat ugyan beszámolták a Kovászna megyei eredményekbe, de ódzkodtak a tantárgy néven nevezésétől, a Lauri ’86 nevet viselő, az olimpiai eredményeket népszerűsítő, 40 oldalas füzetben mindössze 11 sornyi helyet kapott a magyar nyelv. A magyar tantárgyversenyek döntőjét a románnal együtt szervezték meg (jellemzően a Kárpátokon túl), a programjuk végig közös volt, tehát egynyelvű. Botoșani-ba a magyar tanulóknak román nyelven írt dolgozatokat kellett vinniük az Eminescu költői nagysága című szimpóziumra.
A magyar szaktermeket szervezetten csonkították vagy – teremhiányra hivatkozva – felszámoltatták. A falra csak a tantervekben szereplő írók portréi kerülhettek, Apáczai Csere János arcképét azért kellett eltávolítani, mert nem megyénk szülötte, Kovászna megye művelődéstörténeti térképét azért, mert nem volt rajta román személyiség, irodalmi térképeket a Románia határain kívül élő alkotók miatt, Kőrösi Csoma Sándor mellszobra a mérete miatt került a pincébe.
Folyamatosan zajlott a magyar óvónők és tanítók nyelvtudásának ellenőrzése, a továbbképzésük román nyelvből (hétvégeken, vakációkban), ezzel együtt az elemisták gyakori (és rosszindulatú) tesztelése és megszégyenítése. Jellemző volt a „legalább a neved tudod?” típusú kapcsolatteremtés vagy a nyelvismeret szintjének mérésére alkalmatlan feladatok végeztetése: másodikos gyermekek román nyelvtudását (1984-ben a sepsiszentgyörgyi 2-es általános iskolában) például a himnusz leíratásával ellenőrizték, máshol ilyen kérdőívvel: 1. NC elvtárs milyen állami és pártfunkciókat tölt be? 2. Nevezd meg NC elvtárs két jelentős látogatását Európában, illetve Ázsiában! 3. Májusban milyen nemzeti, egyúttal európai rangú ipari objektumot adtak át? 4. Soroljátok fel, milyen körökön vesztek részt, mikor volt az utolsó ülés? (Nagyborosnyó, 1984.) A rajtaütésszerű és felszínes tesztelések során gyengén teljesítő iskolákat nyilvános fórumokon sűrűn kipellengérezték. (Az 1986-os év negatív példája Vargyas és Gelence volt.)
A nyelvtudás ellenőrei soha nem tették nyilvánossá a román anyanyelvű gyermekek hasonló iskolai sikertelenségét, pedig volt rá példa. Román tannyelvű iskolában (Bobocea, 1987) találtam például vezetőtanácsi ülés témájaként: A román nyelv tanításának és elsajátításának javítása; a téma indoklásaként pedig: „Egyes tanulók úgy jutnak el a 8. osztályba, hogy nem tudnak folyékonyan olvasni és helyesen írni”.
A megfigyelési dosszié szerint Tulit Ilona magyar szakos tanfelügyelő bírálta azt a döntést, hogy a tantárgyversenyeket - a magyart leszámítva - minden tárgyból románul kell megtartani
A magyar tanítóknak (idős kollégánk nyugdíjba vonulása után) nem volt magyar szakfelügyelőjük, irányításukat a román tanítók szakfelügyelője vette át.
A tanítók év végi értékelésének elsődleges szempontja a romántanításban elért eredmény volt, legfontosabb feladatuk pedig a román nyelv elsajátíttatása. Ezt ők maguk is megfogalmazták: „napjainkban a legnagyobb hangsúlyt a román nyelv tanulására helyezzük” (Kézdivásárhely, munkaértékelő gyűlés, 1986), „minden nap egy magyar óra helyett egy románt tartok, másképp nem megy” (Sepsiszentgyörgy, 1986, módszertani kör), a „román nyelv tanulásának javítása” szerepelt a legfontosabb célkitűzésként olyan iskolákban, ahol bevallottan „magyarul is nehezen megy az írás-olvasás” .
A bukaresti küldöttek leplezetlen bizalmatlansággal kezelték a magyar nyelvű szövegeket. 1985 májusában Sepsiszentgyörgyön zajlott a Megéneklünk Románia fesztivál országos szakasza, házhoz jött a zsűri. Engedélyezték a színpadon – állandó díszletként – elhelyezett egyik jelszó megjelenítését magyar nyelven is, így hát lefordítottuk, de a leírásához meg kellett várni, míg a városi pártbizottság titkára igazolja a fordítás helyességét. A mondatot elvitték a titkárnak, ő jóváhagyta, aláírta, visszaküldte a művelődési házba, a zsűri elnöke megnézte, majd engedélyezte a kirendelt rajztanároknak, hogy táblára írják a „hazafias nyelvű” politikai üzenetnek a pontos megfelelőjét a kisebbség nyelvén – a szocialista méltányosság jegyében. (És ezen – mármint a mondat szállításán – akkor senki nem nevetett.) Bár minden zsűritag megkapta a műsor egészének román nyelvű fordítását, annak valódiságát nálunk „megbízhatóbb” tolmáccsal folyamatosan és nyíltan ellenőriztették.
(folytatjuk)
