Felújítják a Bodok Szállót

2008. szeptember 5., péntek, Közélet

A lassan újjáépülő sepsiszentgyörgyi Bodok Szálló szomszédságában lakó háztulajdonosok az új szárny tervezett építése ellen szállnak síkra. A polgármesteri hivatal azonban úgy látja, nincs akadálya annak, hogy az új szállodaszárny megépüljön.

Józsa Sándor és Bokor Károly beadvánnyal fordult a városházához, amelyben a Bodok Szálló Kőrösi Csoma Sándor utca felőli bővítését szeretnék megakadályozni. A szálló egykori kétszintes adminisztratív épületrészét ugyanis, amely később több hivatalnak, egyebek mellett a vagyonkezelő ügynökségnek is otthont adott, lebontották, helyébe egy háromszintes szállodarészt kívánnak építeni. Legalábbis ezt tudta meg Józsa Sándor, aki egyébként az egykori turisztikai vállalat kereskedelmi igazgatója volt. Állítása szerint ugyanis bontási engedély van, de építési még nincs az illető szárnyra, a brassói tulajdonossal, Ioan Neculai nagyvállalkozóval, de itteni munkatársaival sem tudott szót érteni, mi több, a tervező sem kívánt pontos információkat adni neki. Józsa azt nehezményezi, hogy az általa és emeleti szomszédja által birtokolt lakóházhoz túl közel kerül a szállodaszárny, ráadásul az épület magasabb lesz, mint az eredeti adminisztratív szárny, ami urbanisztikai szempontból sem szabályos. Ezért a hivataltól az építkezési engedély megtagadását kéri.

Czimbalmos-Kozma Csaba városmenedzser kérdésünkre megerősítette: a szálloda építési engedélyét még nem állították ki, mert a kérelmező iratcsomóból hiányzik még néhány okirat. Ám a városmenedzser úgy látja, hogy sem az általános városrendezési terv, sem egyéb szabály nem akadálya annak, hogy az építési engedélyt hamarosan kiállítsák. Sepsiszentgyörgy polgármestere úgy véli, örvendetes, hogy végre a tulajdonos ténylegesen is belefogott az építkezésbe, mindannyiunk érdeke, hogy a szálloda minél hamarabb működőképes legyen.

Az ügy kapcsán egyébként egy másik, ezúttal területvita is felszínre került, hiszen a Kossuth Lajos és a Kőrösi Csoma Sándor utca sarkán lévő magánházak egyikéhez egy közel ötszáz négyzetméteres terület is tartozott valamikor. A szálloda, illetve a turisztikai vállalat magánosításakor azonban erre nem figyeltek, így a területért csakis a mostani tulajdonossal lehet megállapodni. (Ez ügyben egyébként történtek lépések, egyelőre eredménytelenül.)

A Bodok Szálló újjáépítése gőzerővel beindult, a lebontott vendéglőrész helyére uszoda és konferenciaterem épül, az új szállodaszárny alapozását is befejezték.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2008-09-05: Közélet - Farkas Réka:

Döntöttek az RMDSZ jelöltjeiről

Majdnem ötórás maratoni ülésen rangsorolta az RMDSZ küldöttgyűlése a szövetség háromszéki szenátor- és képviselőjelöltjeit. A 375 küldöttből 365 jelent meg a tegnap délutáni ülésen, és 355-en voksoltak. A két szenátori tisztségért heten szálltak versenybe, a legtöbbet, 200 szavazatot kapott a kézdivásárhelyi Bokor Tibor iskolaigazgató, Albert Álmos alsó-háromszéki területi elnök a második helyen végzett 167 szavazattal. Képviselőnek tízen jelentkeztek, de Ördög Lajos a gyűlés elején visszalépett.
2008-09-05: Közélet - Szekeres Attila:

Drágul az ivóvíz (Csata a tanácsban)

Október 1-jétől 30 százalékkal drágul az ivóvíz, 50 százalékkal a csatornadíj Sepsiszentgyörgyön. Erről döntött többségi szavazattal a városi tanács tegnapi rendkívüli ülésén, mintegy órás vitát követően. A populizmussal vádolt polgári frakció a határozattervezet ellen szavazott, ugyanakkor a vízszolgáltató Közüzemek Rt. vezetőségének felelősségére hívta fel a figyelmet a vállalat veszteségeinek méretét illetően.