A címbe foglalt fogalmazás hamis: nem lesz választási együttműködés az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács között. Hagyjuk most a közhelyeket az ,,összefogásról" az ,,együttműködésről"; elhasznált, lejáratott kifejezések ezek, a két politikai tábor — hagyjuk most, hogy melyiknek mekkora a számszerűsíthetősége, súlya, elfogadottsága —, a valós helyzet, a valós állapot az, hogy egyben azonos: tökéletesen tudja egymást hitelteleníteni, és nem véletlen az, hogy a még gondolkodó és kiábrándult, megcsömörlött potenciális választók legyintenek — azaz nem mennek el szavazni, és vannak olyan hangok is, hogy tulajdonképpen ,,mások" jobban tudnak majd képviselni bennünket, mint a ,,lelkünkből lelkedzett gyönyörű magzatok".
Ezzel a magam részéről nem értek egyet, de kell lennie valaminek a dologban, mert egy vadidegenről nem lehet hirtelenjében annyi mocskot, disznóságot, hazugságot, erkölcsi alkalmatlanságot összegereblyélni, mint amennyit a mieinkről ,,ismeretségi", rokoni és ,,baráti" alapon képesek vagyunk összehordani. Sőt, forgalmaznak már olyan ,,elméleteket" is, hogy tulajdonképpen az lenne számunkra az üdvös, ha parlamenti képviselet nélkül maradnánk, mert másképp soha nem lehet a mostani — na mármost tessék a minősítések között válogatni: ,,korrupt", a ,,más bőrén meggazdagodott", ,,felfuvalkodott" — ,,bandától" megszabadulni.
A helyzet az, hogy van köztünk ilyen is, olyan is. A normális megegyezés, a kiegyezés hiánya az országos — és nemzetközi — képviselet elveszítéséhez vezethet, amelynek beláthatóan negatív következményei lesznek mindannyiunkra nézvést.
Egyetlen mentség, egyetlen kiút marad: ha a parlamenti és felsőházi választások a személyi képességekre, adottságokra, nemzeti és erkölcsi elkötelezettségre, emberi tartásra összpontosítanak, és ha lecövekeltünk valamelyik jelölt mellett, akkor ezeregyszáz esztendős állami létünk tapasztalataiból okulva-tanulva a gyengébb képességűeket is legyünk képesek felruházni azokkal az erényekkel és megelőlegezett alkalmassággal, hogy lehessenek olyanok, amilyeneknek lenniük kellene.
Az egymást lealacsonyító, egymás becsületét és tisztességét kétségbevonó áskálódásnak pedig nemzeti közösségünk léte és megmaradása érdekében csak akkor ne vessünk véget, ha ez nem áskálódás, ha a gyanakvásnak van valós és nem haragvásos, kitalációs alapja.
Bennünket kívülről egységesnek látnak, és olyan erényekkel ruháznak fel, amelyek hiánycikkek nálunk is. Nagy sorscsapások, természeti és nemzeti katasztrófák idején tudunk összefogni.
Próbáljuk meg ezt a katasztrófákat megelőzően is.
