Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Egészségesen, környezetkímélőenMerjünk változtatni

2019. július 11., csütörtök, Életmód

Gyermekként a Misa folyóiratot olvasta, amelyből megtudta, hogy a világon naponta több állatfaj pusztul ki. Felnőttként egy betegségből való kilábalást köszönhet gyógynövényeknek, mézkészítményeknek, de úgy tartja, ezek nem hozták volna meg a kellő eredményt, ha nem történik benne belső változás, ehhez pedig az önmagával szembeni őszinteségen keresztül vezetett az út. A műépítészi és képzőművészeti végzettségű sepsiszentgyörgyi Kováts Gizella már nagyon fiatalon a természetes dolgok felé fordult, környezet- és egészségtudatos életmódjáról pedig szívesen beszél, mert fontosnak tartja átadni tapasztalatait, amelyekről úgy tartja, általuk családban, társadalomban egyaránt elérhető a környezetkímélő, egészséges és egyszerű életvitel. A Kolozsvárról hazaköltőzőben lévő Kováts Gizella lapunknak is szívesen beszélt az általa kipróbált életjavító dolgokról.

Nevezhetjük táplálkozás-szakértőnek, a hulladékmentes élet hirdetőjének, a fogyasztói szokások megváltoztatására buzdítónak, de leginkább az illik rá: olyan ember, aki figyel arra, hogy a saját útját járja, legyen jóban önmagával, és élete, cselekedetei által tegyen a világ jobbításáért. Szerinte mindenki hozzá tud tenni valamit a világhoz, hogy jó legyen, csupán az a fontos, hogy felfedezzük magunkban, mi az a plusz, amivel ezt megtehetjük.


Az áttörés

– Tizenhárom évesen már olvasott olyan könyveket, amelyek az ételtársításról szóltak, és arról, hogy mennyire fontos a sok zöldség és gyümölcs fogyasztása. Mikor volt az áttörés, amikor az olvasottak már a mindennapok részévé váltak? – kérdeztük.

– Orvos családban nőttem fel, és nemigen mertem más úton haladni, mint amit otthon láttam. Kísérleteztem a gyógynövényekkel, de nem jó, ha az ember nem ismeri, később ellenben ehhez is kaptam segítséget. A vegyszerektől a természet felé fordultam, ez volt a nagy változás, de ez külsőleg és belsőleg is megtörtént. Egy hormonbetegségről az orvosok azt mondták, hogy kezelhetetlen, együtt lehet ugyan élni vele, de meggyógyítani nem lehet. Akkor találkoztam egy gyógynövény-szakértővel, aki orvos volt, és ő irányított. Egy tizenkét gyógynövényből álló őrleményt kellett naponta négyszer a nyelvem alá helyeznem, ott megnedvesedett, utána lenyeltem. Szintén ő javasolta, hogy fehér cukor helyett mézet használjak. Ez áttörés volt, mert azelőtt mézet nem igazán fogyasztottam. Elkezdtem a pollen, méhpempő, méz rendszeres fogyasztását, és két hónap alatt meggyógyultam.

Bátorságot adott ez az eset. Legtöbbször nem merünk változtatni, félünk az ismeretlentől, de ez az eset nekem azt bizonyította, hogy amit megszoktunk, nem biztos, hogy jó; a belső hangomra mertem hagyatkozni és kimozdulni ebből, így kezdtem kipróbálni addig nem ismert dolgokat. Az említett ajurvéda orvos két évig még mellettem állt, sokat tanultam tőle. A kislányommal nagyon nehéz élethelyzeteken mentünk keresztül, megjelent egy kis daganatocska a jobb térde fölött. Tudjuk, hogy a lelkünk üzen a testünkön keresztül, a betegségek lelki folyamatokra vezethetőek vissza, de amióta a lelkiek rendben vannak, a lányom lába meggyógyult, a csomó eltűnt.


Otthon egyszerűen

A fenti cím nemcsak Kováts Gizella Sepsiszentgyörgyön is bemutatott könyvének a címe, hanem az a mód is, ahogyan otthon élnek. A fürdőszobában nincs sok termék, natúr szappant használnak, a fogkrémet saját maga készíti kókuszzsírból és szódabikarbónából, amelyekhez illóolajokat kever. A napkrém is saját készítmény kakaóvajból, kókuszvajból, homoktövis-olajból, murokolajból, amelyhez lehet tenni cinkport és illóolajakat a rovarok távoltartására. Az illóolajokat javasolja kullancs ellen is, gyermekeknek és háziállatoknak egyaránt.

A nyers ételek híve, mert azok élő enzimeket tartalmaznak, és javasolja saláták, gyümölcslevek fogyasztását, amelyet szintén otthon készítünk el. Vallja, hogy egész lényünk kifejezi a belső világunkat, éppen ezért meglepő, hogy másoktól levett ruhákban jár, de erre is van elfogadható magyarázata.

– Ahogy az ember elkezd természetesen élni, visszatér a természet törvényei­hez, magától jön az egyszerűség mindenben. Nagymértékben olyan ruhákat veszek fel, amit egy másik ember már nem használ, a kislányomat is így öltöztetem, ez nekem fontosabb, mint az, hogy új darabokat vásároljak. Érdekes élmény, hogy másnak a ruháiban járok, külön kaland. Ennek két oldala van: az egyik, hogy ne bátorítsam az újak legyártását, a másik, hogy a világunkat nagyon eluralta a pénz, a pénz miatt történik sok rossz dolog. Nekem nagyon tetszik ez az emberi kapcsolat, hogy valaki odaadja másnak a ruháját, és én is ajándékozok, csereberélünk. Így van ez a tárgyakkal is, például nem vásárolok tolltartót iskolakezdés előtt, mert biztosan lesz a környezetemben olyan anyuka, aki kettőt vesz, vagy kap a gyermek ajándékba, és kettőre nem lesz szüksége. A születésnapokkal is így van, a vásárlásra esik a lényeg, és ez nincs jól.


Átadni a tapasztalatot

Újabb könyv van készülőben, amelynek témája nagyrészt a kolozsvári évek alatt gyűjtött tapasztalat többek között abban a bébiklubban, amelyet Kováts Gizella kezdeményezett.

– Kislányom születése óta próbáltam minél őszintébb lenni magamhoz, és azt csinálok, amit szeretek és amiben hiszek. Ebből sok projekt született, például volt bébiklubom Kolozsváron, ahol az anyukákkal találkoztunk, és az volt a fő cél, hogy gyermekeinket már születésüktől ökokörnyezetben, környezettudatos gondolkodásban neveljük. Mindenki hozott a találkozóra egy nyers ételt, és azt együtt fogyasztottuk el, előre megtervezett témákról beszélgettünk vagy hívtunk előadót. Folyamatosan változik, hogy éppen mivel foglalkozom, mikor mi érdekel engem, és mire van szüksége a társadalomnak. Kolozsvári óvodákban beszéltem a nyers ételek készítéséről, jártam iskolákba is, a polgármesteri hivatalban a hulladékokról szóltam, ez számomra is jó tapasztalat volt. Ebben a hat évben az volt a legfontosabb, hogy átadjam az embereknek, amit tudok, továbbra is szeretnék foglalkozni gyermekekkel.

Szokták mondani, hogy egy fecske nem csinál tavaszt. De ha többen élünk egészségesen és környezetkímélően, talán a világ megmenthető. És egyre többen követik ezt a példát, úgy tűnik, van remény. Van egy azonnali hatás, de a hosszú távú hatás is fontos, mert ha beszennyezzük a vizeinket, a talajt, akkor az az egészségünkre káros. Nemcsak magunkért, hanem a gyermekeinkért, unokáinkért is tesszük. Ennek a szemléletnek és életmódnak akkor van hatása, ha hitelesen csináljuk. A környezetvédelem is belülről kell hogy jöjjön. A világot nem az fogja megmenteni, hogy egyre kevesebb műanyagot használunk, bár ez nagyon fontos, hanem a belső változás. Muszáj visszatérni a természethez, ha túl akarunk élni. A Földön mindenkinek megvan a hivatása, és az a lényeg, hogy mindenki a saját hivatását teljesítse. Éljünk a természettel és a természetben, mert onnan jó rezgéseket kapunk, feltöltődünk. Így van ezzel a kisgyermek is, aki szeret a földön ülni, a homokkal, a földdel játszani, mert az neki jó, csak mi elfelejtettük és ezért gyakran megszidjuk. Éppen arról írom a következő könyvet, hogy mit tudunk tanulni a gyermekektől...

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 435
szavazógép
2019-07-11: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy
az imecsfalvi
özv. id. IMRE GERGELYNÉ
PAPP SZABINA
életének 96., özvegységének 13. évében visszaadta lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk földi maradványait 2019. július 12-én 15 órakor helyezzük örök nyugalomra az imecsfalvi
ravatalozóházból a helyi temetőben.
A gyászoló család
644
2019-07-11: Életmód - :

Beszélgetés Erdély Judittal (Egy nyelvművelő pedagógus)

A szakmai siker sokszor apróságokban rejlik – állítja dr. Erdély Judit, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum magyar nyelv és irodalom tanára. Ilyen siker lehet az is – tanítványaként neki köszönhetem –, hogy az újságírói pályát választottam. Egy feladat okán őt kérdeztem pedagógusi pályájáról.