Robert De Niro új filmstúdiót épít New Yorkban

2019. július 13., szombat, Magazin

Egy befektetői csoporttal közösen újabb nagy filmstúdió létrehozásán fáradozik Robert De Niro New Yorkban, ahol már négy nagy stúdió működik.

A húszas-harmincas években New Yorkban virágzott a filmipar, majd a keleti parti várostól Hollywood vette át a vezető szerepet. De Niróék abban bíznak, hogy a város által az ágazat számára teremtett kedvező gazdasági környezet és az egyre növekvő produkciós igények miatt New York lehet az új Hollywood. Jelenleg a 2004-ben megnyílt brooklyni Steiner Stúdió a legnagyobb New Yorkban, ennél nagyobb filmstúdiók már csak Hollywoodban találhatók. A Steinernek, amely eleinte öt műteremmel kezdett, ma már 30 műterme van, és egyre fejlődik, a stúdióban párhuzamosan számos tévés produkciót és filmet forgatnak. A queensi Silvercup Stúdió szintén terjeszkedik, most nyitotta meg két új produkciós műtermét, az egyiket Bronxban.

De Niro és fia, Raphael egy befektetői csoporttal 400 millió dollárból akarja létrehozni a Wildflower Stúdiót Queensben egy kéthektáros telken. Az elképzelések szerint nemcsak műtermeket építenek majd, hanem teljes produkciós apparátust biztosítanak, amely az utómunkákat is el tudja végezni.

A Wildflower Stúdió elnöke és befektetője, Adam Gordon szerint robbanásszerűen nő a kereslet az eredeti tartalom előállítása iránt, és New York a maga hatalmas kreatív tartalékaival és energiáival természetes ott­hona ennek az evolúciónak.

Robert De Niro a kilencvenes évek végén Harvey Weinsteinnel, az azóta szexuális zaklatási botrányai miatt elbukott filmmogullal már létre akart hozni egy filmstúdiót Brooklynban tucatnyi tévés és filmes műteremmel. Akkor azonban meghiúsult a terv.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1537
szavazógép
2019-07-13: Magazin - :

Újabb épület nyomaira bukkantak (Szigetvár Szulejmán korában)

Újabb épület nyomaira bukkantak a Pécsi Tudományegyetem kutatói Szulejmán szultán Szigetvár melletti sírkomplexumának régészeti feltárása során. A türbétől északra fekvő épület azon a helyen került elő, ahol Esterházy Pál az 1664-es turbéki látogatása idején feltüntette a komplexum alaprajzában a katonai barakkot.
2019-07-12: Közélet - Fekete Réka:

Kevés hely maradt üresen (Kilencedikes felvételi)

A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ősztől induló matematika-informatika osztályában a legmagasabb az utolsó bejutó felvételi médiája (8,32), nyolc szakközépiskolai osztályban pedig az utolsók az ötös átlagot sem érik el. A tegnap kihirdetett eredmények szerint a háromszéki középiskolák magyar tannyelvű osztályaiban huszonnyolc hely maradt üresen, a román tagozaton negyvenhat.