Harmadik alkalommal szervezett fúvóstábort Zágonban gyermekeknek a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola, karöltve a helyi községházával. A zeneoktatásra alapozó tábor hétfőn kezdődött és egy bemutatkozó koncerttel ér véget ma 15 órától.
A hangversenyen a tanulók egyénileg, csoportosan és zenekarban is bemutatják majd tudásukat – mondta el érdeklÅ‘désünkre Musáth Gyula táborvezetÅ‘ zenetanár. Négy tanár vállalta az oktatást, Ugron ErnÅ‘, Cserkész Béla, Deák Attila és MuÂsáth Gyula szakterületek szerint foglalkozott a gyermekekkel. A kurzusok a zágoni kultúrotthon termeiben, a helyi iskola osztálytermeiben, valamint a szabadban is zajlanak, hiszen a kinti gyakorlás nagyon kedvezÅ‘, a friss, bÅ‘séges levegÅ‘ fontos a fúvósok számára.
A táborban 22 gyerek tanul, zömében zágoniak, de érkeztek KÅ‘röspatakról, RétyrÅ‘l, sÅ‘t, Cserkész Béla közbenjárására Kolozsvárról is jött egy fúvóshallgató. Az idegenbÅ‘l érkezetteknek fizetniük kell a szállást, kosztot is, a tábor részvételi dÃja pedig száz lej volt. A napi program meglehetÅ‘sen zsúfolt, a gyermekek számára embert próbáló ritmust diktál. 9–11 és 15–18 óra között zajlottak az egyéni órák, este héttÅ‘l a zenekari felkészülésre kerül sor – számolt be Musáth Gyula. Két dobos tanult a táborban, mindketten kezdÅ‘k, most végezték az elsÅ‘ évet – mondta el érdeklÅ‘désünkre Cserkész Béla zenetanár. Kertész Attila Nimród a dobok mögül jelentette ki: azért választotta ezt, mert szép hangszer, a dobnak meghatározó szerepe van egy zenekarban. Veress Zsombor egy vadonatúj hangszeren, harangjátékon tanul – a hangszert nemrég kapta meg a zágoni ifjúsági fúvószenekar. A harangjáték rendkÃvül jól beillik egy fúvószenekarba, lehet az hatvanfÅ‘s is, de a harangjáték hangja mindenképp kiemelkedik az összhangban. A karácsonyi koncerten lesz majd nagy szerepe ennek a hangszernek – tudtuk meg az oktató tanártól.
A tábor zárókoncertje ma délután három órától kezdődik. Az első osztályt végzettek számára ez lesz az első nyilvános fellépés. A gyermekek egyénileg, duettben, kvartettben és zenekari felállásban is bemutatják tudásukat. Ottjártunkig a zenekar két számmal készült el, de javában dolgoztak még egy harmadik, meglehetősen nehéz darabon is. Ezt követően vasárnap a rétyi fúvóstalálkozón vesz részt a zágoni ifjúsági fúvószenekar – osztotta meg Musáth Gyula.
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.