Két helyszínen zajlottak az események az elmúlt hétvégén a XXVIII. alkalommal megszervezett Rétyi Nemzetközi Fúvóstalálkozó alkalmával. Szombaton kora délután Sepsiszentgyörgyön, később Rétyen léptek fel szabadtéri fúvóskoncerteken a részt vevő zenekarok, vasárnap ugyancsak Rétyen, a szabadidőparkban mutatkoztak be az együttesek. Kilenc zenekar vett részt az idei találkozón, a háromszéki és Hargita megyei együttesek mellett jelen volt Magyarországról a tótkomlósi és az enyingi fúvószenekar.
Vasárnap hálaadó istentiszteleten vettek részt a fúvósok, igét hirdetett Deák Botond rétyi református lelkész. Ezt követően a találkozón részt vevő zenekarok indulókat fújva a zeneterem elől felvonultak a szabadidőközponthoz. Miután mindenki felsorakozott a színpad előtti térre, a tótkomlósi zenekar karnagya, Krecsméri János vezényletével a több száz fős zenészgyülekezet közösen játszotta a Fehérvári indulót. A polgármesteri köszöntő után újabb közös szám, a Szamosmenti induló következett, vezényelt Sándor Árpád.
A község önkormányzata, a vendégfogadók részéről Dombora Lehel Lajos polgármester köszöntötte a „nagy hagyományú zenei ünnepen” jelen lévőket. „Öröm látni a fellépő zenekarokat, a közönséget, hallgatni a szépen szóló hangszereket – a zene magáért beszél –, de kevesen tudják, hogy valójában mindez mögött rengeteg önkéntes munka, önfeláldozás fekszik. Ez olyan dolog a mai világban, ami egyre ritkább, ezért vagyok elsősorban büszke a zenekarunkra. Igenis, a faluban él az önkéntesség, és ki merem jelenteni, hogy Réty nem lenne az a község, ami ma, ha nem lenne a zenekar” – méltatta a rétyi Kováts András Ifjúsági Koncertzenekar fontosságát a polgármester.
A szombat délutáni eseményekről a rétyi zenekar elnöke, Dálnoki Alpár számolt be. A parádé a Székely Mikó Kollégium sarkától indult, a szabadtéri koncertekre a galéria melletti téren került sor. Fellépett a tótkomlósi és a kisebb létszámú enyingi fúvószenekar. Később, hat órától Rétyen Uzon, Kézdivásárhely, Barátos és Újtusnád zenekara koncertezett – mondta Dálnoki.
Dombora érdeklődésünkre elmondta, a megyei és helyi önkormányzat biztosította a nemzetközi fúvóstalálkozó anyagi hátterét. A külföldi vendégeket a Rétyi-tó melletti vendégfogadókban szállásolták el. Vasárnap minden zenekart szeretetvendégségre hívtak az Antos-kúria udvarára.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.