Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Találkozások David EsriggelEgy nagy rendező Szentgyörgyön

2008. szeptember 6., szombat, Színház az egész világ
Prológus

Néhány hétig Sepsiszentgyörgyön tartózkodott David Esrig, a hatvanas-hetvenes évek egyik legjelentősebb román rendezője, aki jelenleg az általa alapított burghauseni Athanor színművészeti akadémiát vezeti, színész-, színház-, film- és tévérendező-képzéssel foglalkozik. Városunkban a magyar és román társulat s az M stúdió művészeivel ismerkedett, képet alkotva egy kisvárosban működő művészszínház lehetőségeiről is.

Az árkosi kastélyban találkozott tisztelőivel, a magyar és román társulat igazgatójával, beszélt élményeiről. A többórás — időnként vitává alakuló, végig példásan nyitott hangú beszélgetésről tévéfelvétel is készült. Mielőtt felelevenítenénk a találkozó izgalmas és tanulságos momentumait, egy rövid, de elhanyagolhatatlan kitérő arról, hogy mit is jelentettek négy évtizede az országból eltávolított David Esrig rendezései, különös tekintettel híres, több esztendeig műsoron lévő rendezéseire, a Rameau unokaöccsére vagy a Troilus és Cressidára.

Esrig tükrei

Eljön az emlékezés ideje, és mi emlékezünk — írta a költő. Igen, a hatvanas évek vége, a hetvenes évek eleje, a Bulandra Színház és a bukaresti teátrumok nagy periódusa. Esrig, Pintilie, Ciulei, Penciulescu nagy rendezéseinek évadai. A Liviu Ciulei által rendezett Leonce és Lena színpadon álló színpadán — kép a képben! — nem létező tárgyakat dobálnak a mímesek, majd az egyik unottan dob ki valamit.

Kint hatalmasat csattan!

A fülemben az a csattanás, amit egy nem létező dolog érintkezése okozott a színpad valódi deszkáival. Hallom azóta is.

Igen. Esrig tükrei. Dinică, Rameau unokaöccse, a bohóc s prae-hippi, a marginális értelmiségi és balkáni beatnik, a levantei pernahajder, a kelekótya purparlék híve, a gondolat trógere és a szó bizantin bűvésze ott ágál a zárkózott, gondterhelt filozófus előtt — Marin Moraru alakította, kitűnően! —, és provokálja. És körös-körül tükrök: tükörajtók és tükörablakok, tükörfalak. Hány példányban lehet jelen az unokaöcs és a gondolkodó? A tükörfalak, mint szárnyas ajtók, mint forgóajtók, elmozdíthatók, más helyzetbe hozhatók, elfordíthatók, forgathatók, újabb és újabb alakzatokat adnak ki, körös-körül lobogó gyertyák, két gyertya, nyolc gyertya, tíz gyertya pislákol? Tizenkettő? Már azt sem lehet tudni, melyik az élő, a valóban létező unokaöcs, és melyik az ágáló, a meglepett filozófus körül izgő-mozgó, forgolódó tükörképe? A realitás önnön tükörképei közé vész. De filozófus csak egy van, körülötte forog a hippi, a bohóc tükörmásainak végtelen sora. Az Arlequin unokaöcs — a nagy zeneszerző vérrokona — a Diderot traktátusában és Esrig színpadán így beszél: ,,Az idegen isten alázatosan meghúzza magát az oltáron, a hazai bálvány mellett, ott lassanként izmosodik, egy szép napon könyökkel támad szomszédjára, s bumm… a bálvány a földön hever!…" A teremben meleg volt, mindenkiről folyt a veríték. Lehetne itt részletezni az elpilledő férfifejeket, a nők arcáról csorgó festéket, de a lényeg mégis az, hogy ezekre a szavakra megborzongtunk — mintha jeges fuvallat suhant volna át az elalélt színháztermen, mintha dermesztő légáramlatok érték volna el egy-egy végtelen pillanatra a felhevült nézőket.

Ezt a borzongást érzem azóta is!…

Shakespeare Troilus és Cressidájában egy nyomorúságos figura jelenik meg, seprűnyéllel (!) üt rá a színpad előterében árválkodó gongra, és világosan, tagoltan, közérthetően, s tán éppen ezért kihívóan azt mondja, hüvelykujjával háta mögé bökve: asta-i Troia! (Ez Trója!)

Kapcsolatok

Arra a kikerülhetetlen kérdésre, hogy nem önkéntes száműzetése évtizedeiben (1974-ben kellett távoznia az országból, akkoriban adták Pintiliének, Penciulescunak, majd Ciuleinek is kezébe az útlevelet!) milyen kapcsolatban állt egykori színészeivel, kollégáival, híveivel, Esrig kamaszosan mosolyodott el. ,,Gheorghe Dinică és Marin Moraru, ha csak tehették, felkerestek váltakozó nyugat-németországi helyszíneimen, mások egyszerűen féltek meglátogatni De itt nem az én személyem a fontos. Ezekben az években nagyon nehéz helyzetbe került a román színház. Mit tagadjuk, a Ceauşescu-rendszer a hülyeség rémuralma volt, uralgott a kulturálatlanság, az ostobaság kultusza… Azután vége lett ennek is. Valami más kezdődött. 1990-ben tértem vissza először hosszabb időre, egy dokumentumfilmet készítettem az egyik nagy német televíziónak a romániai helyzetről, láttam, mi alakult ki a diktatúra romjain. A színház is más helyzetbe került. Szabaddá és kiszolgáltatottá vált… A román színháznak mindég voltak jó pedagógusai, nem azért mondom, de én is neveltem jó néhány színészt, éreztem: a potenciál a romlatlan ifjúság, segíteni kell a fiatal, pályakezdő tehetségeket az önkifejeződésben. Ez óriási munkát, áldozatokat igényel. Annak idején két évig próbálhattam a vihart George Constantinnal, Dinicăval, mert csak nem hagyták jóvá. De legalább kipróbálhattunk több mindent. Ma ilyesmi nincs. Felgyorsult a színházi munka is, mintha futószalagon készülnének az előadások. Mostanság rendszeresen járok haza, a tavaly Szebenben tartottam kurzusokat, az idén Sepsiszentgyörgyön. Nem csak a román, a magyar társulatot is megismerhettem. A színházban a határok mindig is a tehetség és a tehetségtelenség, a zseni és a sarlatán között húzódtak, én annak idején is jó kapcsolatban voltam Tompa Miklóssal, Kovács Gyurival, Haraggal… A színházi élet a hatvanas években izgalmasabbá vált, néhány akkori előadás, mondjuk, Harag rendezései is, eseményszámba mentek, de akkor volt a román színház felfutása is, Ciulei, Pintilie, Penciulescu nagy rendezései, a Leonce és Lena, az I. Erzsébet, A farsang, A revizor, a Lear király…"

A változás

,,Aztán Ceauşescu elment Kínába, s egyik pillanatról a másikra mindennek vége lett. Szeretett vezetőnk ott a szabadság teljes hiányával szembesülhetett. Itthon még volt valami szabadság, feltette a kérdést: minek? Itt egyesek a színházban is mást akartak, ezt nem tolerálhatta tovább. Megtetszettek neki a Kínában vezetőiket ünneplő milliók is. A hatalmas tömeg. Rájött, több románra van szükség, hiszen a repülőtéren kevesebben tapsoltak, mint Pekingben. A kilencvenes évek elején, amikor emlegetett dokumentumfilmemet forgattam a romániai változásokról, elmentem a tévé akkori igazgatójához, Răzvan Theodorescuhoz, hogy archív anyagot kérjek Ceauşescuról. Széttárta a karját, s azt felelte: nincs, megsemmisültek. Elképedtem, de nem adtam fel, ismertem az országot, tehát elmentem az archívumba, ahol találkoztam egy öregemberrel, régi ismerősömmel, aki egy bőröndnyi anyagot hozott ki, amit beépíthettem a dokumentumfilmbe. Minden nem semmisült tehát meg, de sajnos, az én rendezéseimről készült tévéfelvételek igen. Letörölték, megsemmisítették. A jilavai filmarchívumban történtek a nagy pusztítások… És ezek, sajnos, jóvátehetetlenek. Nagyon sok fontos színházi előadás tévéfelvételét is megsemmisítették!"

A román színház titka

Arra a kérdésre, hogyan látja ma a román színházak helyzetét, Esrig először saját generációja sajátságos helyzetéről beszélt, amely szükségszerűen externalizálódott, aztán a román kultúra szituációját elemezte. Kitért a folklorizmusra, az avantgárdra. Urmuzt emlegette, a jó párizsi kapcsolatokkal rendelkező avantgárd alkotókat, Saşa Panăt, Gellu Naumot, Geo Bogzát, de leszögezte, a modernizmus kezdeteinél még az archaikus művészet is elevenen élt. Visszatérve a színházra, hangsúlyozta a commedia de’llarte hatását. Az elit, a sajnálatosan kevés számú elit, a boldog kevesek jó kapcsolatban állottak az akkori avantgárd főalakjaival, de ugyanakkor élt a paraszti hagyomány is. Hatott a jó színház igézete. Akkor még, amikor én végeztem, a főiskolán ott voltak az idióta szovjet tanácsadók. A középszerű vidéki szovjet színházak kretén képviselői, akiknek az volt a leányálmuk, hogy minden tehetségtelen szovjet színházi ember jobb, mint a román. Noha akkoriban még színpadon volt Timică, a nagy komikus, aki emlékszem, így magyarázta Sztanyiszlavszkijt: csináljátok jól, te! Négy évig tanultunk oroszul a főiskolán, kevés ragadt rám, volt egy szép tanárnőnk, megkértem, segítsen románra fordítani az orosz drámákat. Így legalább hasznosan tölthettük az időt. A hatvanas évek elején Az árnyékkal jutottam el először Moszkvába. Nagy siker volt, megkeresett az orosz színház nagy öregje, s elmondta, milyen élményeket okoztam neki. Ketten támogatták, bottal járt, megijedtem, csak nem sértettem meg valamivel, mire a nyakamba borult, s elzokogta, hogy Mejerholdra emlékeztettem, akinek évtizedek óta a nevét sem meri kimondani, de akinek rendezéseit a lelkében őrzi, amíg csak él… Én akkoriban nem ismertem Mejerholdot, akit angol kémnek tartottak, letartóztattak, és harminckilencben iszonyú kínzások után tarkón lőttek. Utána kezdtem párizsi közvetítéssel ismerkedni színházi elképzeléseivel."

A sepsiszentgyörgyi esély

A kérdésre, hogy ittléte alatt milyen benyomásai alakultak ki a szentgyörgyi társulatokról, Esrig kifejtette, hogy ,,jövő felé orientálódó színházakat" ismert meg. ,,Hatalmas esély, hogy a kisvárosban román és magyar társulat is működik, a Háromszék együttes M Stúdiója is érdekes munkát végez. A legfontosabb, nyilván, a folyamatos, elhanyagolhatatlan színészképzés mellett, a színház újjáépítése. A színház épülete. Ideje lenne felújítani. A műhelyeket el kellene költöztetni, az új polgármester amúgy is sétálóutcát tervez oda, a műhelyek helyére stúdió, próbatermek épülhetnének, megoldódhatnának a román társulat nyomasztó épületgondjai is. Egyébként is nagyon fontos a két színház közötti együttműködés, a jó kapcsolat, amelynek vannak hagyományai, román színészek szerepelnek magyar, magyarok román előadásokban... Nagy esély előtt állanak a szentgyörgyi színházak, Románia már benn van az unióban, egy pici odafigyeléssel fel lehetne kelteni a színházak iránti brüsszeli érdeklődést, amiből profitálhatnának. Most sok dolog eldől, s az a tény, hogy egy magyar kisvárosban két színház is működik, s mindkettő művészszínház, önmagában is hihetetlen és érdekes. Bunuel egyik első filmjében, Az andalúziai kutyában van egy sokkoló jelenet, egy borotvapengével kivágják valakinek a szemét. A metafora arról szól, hogy a belső látást kell kialakítani, minden áron. A szürrealisták nagy álma volt ez, hogy kinyílhasson a lélek. Ez ma sem veszítette el aktualitását. Emellett Sepsiszentgyörgy speciális helyzetben van, itt a magyarok élnek többségben, gyakorlatban valósíthatják meg elképzeléseiket, respektálni kell a kisebbségek kultúráját. Demokratikus rendszerekben ez magától értetődő tény… Ha a két színház kollaborál, abból mindkettő csak nyerhet. Itt nem románok és magyarok, hanem tehetség s tehetségtelenség között húzódik a határ. Bátran, harcosan kell hozzáállni a dolgokhoz, pályázatokkal kell bombázni az uniós bürokratákat. Pénz van, csak hozzá kell jutni… A város különleges helyzete: mintha az összekeveredő közép-európai viszonyok megvalósuló metaforája lenne. Európának ezen a részén évszázadok óta keverednek népek és kultúrák. Rettentő fontos, s az unió alapértékei közé tartozik, egyik elve, hogy minden népcsoport, minden réteg kifejezhesse magát kulturálisan, hogy minden kis kultúra hozzájuthasson a létéhez alapvetően szükséges önmeghatározáshoz. Egy művész különben is egész életében keresi önazonosságát, harcol, hogy fennmaradhasson.

Hozzászólások
Szavazás
Önk kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?








eredmények
szavazatok száma 786
szavazógép
2008-09-06: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Fájdalommal tudatjuk, hogy
SIMON LÁSZLÓ
(született Szörcsén 1922-ben) lassan fokozódó türelemmel viselt betegség után 2008. szeptember 5-én 86 éves korában, boldog házasságának 63. évében visszaadta lelkét Teremtőjének.
Temetése 2008. szeptember 7-én 16 órakor lesz a kézdivásárhelyi református ravatalozóháztól.
A gyászoló család
7252388
2008-09-06: Magazin - x:

Az ikertornyok kötéltáncosa

Bár a New York-i Világkereskedelmi Központ (World Trade Center) ikertornyai immár örök időkre a 2001. szeptember 11-i tragédiához kötődnek, idén augusztusban mutattak be az Egyesült Államokban egy dokumentumfilmet, amely történetük különös pillanatát hozza ki a feledés homályából: egy 1974. nyári napot, amikor egy francia kötéltáncos a két felhőkarcoló között egyensúlyozott egy dróton az amerikai metropolis felett.