Rendeződött a helyzet a Kovászna megyei prefektúra alárendeltségébe tartozó közszolgálatoknál, így az állampolgárok viszonylag rövid idő alatt megkaphatják az igényelt okmányokat – tájékoztatott Sebastian Cucu kormánymegbízott.
A gépkocsivezetői jogosítványok kiállításával, a járművek forgalomba való bejegyzésével foglalkozó irodánál jelentős a forgalom, az év első felében négyezerrel több kérést dolgoztak fel, mint tavaly a hasonló időszakban. Ennek ellenére viszonylag rövid idő – 1–3 nap – alatt kiállítják a különféle iratokat, dokumentumokat, a jogosítvány megszerzését biztosító vizsgára a korábbi két hónap helyett 3 hét a várakozási idő – sorolta.
A megyei útlevélosztályon enyhült a korábbi tumultus, ami a Brassó megyéből érkező, nagy számú igénylő miatt alakult ki. Sebastian Cucu szerint sokat javított a helyzeten az online előjegyzési rendszer, valamint az, hogy a Brassó megyei útlevélosztályon megoldódott a személyzethiány. Háromszéken az év első felében 6255 útlevelet kérvényeztek – tavaly ilyenkor 6300-at –, a jogosítványokkal foglalkozó közszolgálatnál fél év alatt 21 ezer igénylést jegyeztek. (dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.