A magyar női vízilabda-válogatott a papírformának megfelelően a házigazda dél-koreai csapat elleni győzelemmel kezdte vasárnap a Kvangdzsuban zajló világbajnokság csoportküzdelmeit. Bíró Attila együttese 64–0-as sikerével a sportág történetének legnagyobb arányú győzelmét aratta: az eddigi rekordot Jugoszlávia tartotta.
Azt már a torna előtt tudni lehetett, hogy a dél-koreaiaknak semmi esélyük sincs, ugyanakkor egészen szürreális volt látni, hogy a házigazdák még a folyamatos középkezdések után sem képesek nemhogy lövőhelyzetbe kerülni, de még előre haladni sem. A teljesen komolytalan összecsapást jól jellemzi, hogy kétszer is a saját térfeléről lőtt gólt a magyar csapat, sőt, még Gangl Edina és Magyari Alda is próbálkozhatott a kapuból. A mérkőzés „legjobbja” a rendkívül barátságos közönség volt, amely minden magyar gólnak tapsolt és lelkesen buzdította honfitársait. A magyarok legeredményesebb játékosa Parkes Rebecca volt 11 góllal. Magyarország kedden Kanada ellen folytatja szereplését.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.